2016. június 02.

Megalakult a DIMSZ Adatvezérelt technológiák tagozata

A tagozat elnökének a Microsoft Magyarország marketingkommunikációs vezetőjét, Szávuly Krisztiánt választották meg a tagok.

Az Adatvezérelt Marketing és Reklám Globális Áttekintése című, a 2015-ös évet vizsgáló tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a piaci szereplők túlnyomó része bizakodó az adatvezérelt marketing és reklámozás jövőjével kapcsolatban, és több mint a fele növelte is az erre szánt kiadásait. A Global DMA 17 résztvevő országban tavaly második alkalommal végzett felmérése kiemelte az ügyfélközpontúság és az adatkezelés növekvő jelentőségét: a megkérdezettek 81,3%-ban azt jelezték, hogy az adatvezérelt marketing fontos a tevékenységükben. A hazai piac a nemzetközitől szemléletében nem, sokkal inkább méretében és lehetőségeiben különbözik. A fogyasztóközpontú kommunikáció szükségessége vitán felül áll, a kellékek sorba rendezésénél azonban a szaktudás és technológia fontossága magasabb értékkel szerepel a magyar szakértők esetében, tehát a legjelentősebb kihívásokat ezek a területek jelentik számukra.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség ezért időszerűnek tartotta egy Adatvezérelt technológiák tagozat megalapítását, amely aktívan részt vesz a piac tájékoztatásában, oktatásában, sztenderdek, módszerek meghonosításában, az adatvezérelt marketing szolgáltatások megerősítésében, a szolgáltatók érdekeinek képviseletében. Egy ilyen tagozat munkája jól beleillik a DIMSZ profiljába, hiszen a szövetség által képviselt területen kiemelten fontos szerephez jutnak az adatvezérelt technológiák a legegyszerűbb promóciós üzenetektől kezdve a komplex fogyasztói és üzleti hűség- és dialógus programokig.

Huszics György, a szövetség elnöke az ülés során hangsúlyozta, hogy az új tagozat a 2014-ben alakult Adatvédelmi és adatbiztonsági tagozattal szoros együttműködés fog majd dolgozni annak érdekében, hogy a szakterületek szinergiája közelebb vigye a szövetséget a végső cél, a szakmai és fogyasztói tudatosság kialakításának eléréséhez. Üdvözölte, hogy a jelenlévők tagok az egymástól tanulás és a különböző megközelítések megértésének fontosságát hangsúlyozták.

Szávuly Krisztián, a tagozat egyhangúlag megválasztott vezetője az elsőként elvégzendő közös feladatok közé sorolta a piac pontos nagyságának, súlyának minél egyszerűbb és gyorsabb felmérését, kiemelve, hogy ebben számít a nemcsak a tagozat, hanem az egész szakma segítségére. Minél előbb megkezdődik egy az edukációs tevékenységet az alapfogalmak egységesítésével támogató, több piaci szegmens tudástárából táplálkozó esettanulmány-gyűjtemény létrehozása is. Hangsúlyozta, hogy nem cél a technológiákról technológiai szakzsargonban beszélni, sőt, törekedni kell arra, hogy a szakmai munka során keletkező dokumentumok közérthetőek és informatívak legyenek azért, hogy bármilyen területen adatgazdálkodással foglalkozó szakértő megtalálja a helyét az adatok áramlásának és felhasználásának folyamatában. „Ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani a szakma képviselői számára, hogy - általános iskolás szóhasználattal élve – „próbálkozás” helyett képletekkel oldjuk meg a marketing célú adatkezelési problémákat” – tette hozzá.

A Microsofton kívül alapító tagok a Magyar Telekom, a Magyar Posta, a Reach Media, a Multicom és a Crane. A szövetséghez és egyben a tagozathoz a közeljövőben várhatóan további szervezetek csatlakoznak a felsőoktatás, a piackutatás, az információtechnológia és az adatgazdálkodás területéről.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.