2017. december 13.

Megvannak Szt. Márk Oroszlánjának győztesei

A Cannes-i Reklámfesztivál a kreatív iparághoz nyújtott kiemelkedő hozzájárulást díjazza a Lion of St. Mark elismeréssel.

Idén egy testvérpár, Piyush és Prasoon Pandey kapja Szt. Márk Oroszlánját. Piyush Pandey a dél-ázsiai Ogilvy elnöke és kreatívigazgatója, aki 2002-ben nyerte első Oroszlánjait egy dohányzásellenes kampányért, és Indiában szakmai legendának számít a 80-as és 90-es években készített, a kreativitást közérthetővé tevő kampányaival. Öccse, Prasoon Pandey elismert filmrendező, akinek első, Oroszlánt nyerő indiai kampánya az Ericssonnak készült 1996-ban.

„Piyush és Prasoon vitathatatlanul felhívták a világ figyelmét az indiai kreativitásra. És míg a hazájukban joggal híresek, izgatottá tesz a lehetőség, hogy a Cannes Lions színpadán is megünnepeljük az iparágért tett erőfeszítéseiket” – mondta Jose Papa, a Cannes Lions igazgatója.

A Lion of St. Mark eddigi díjazottjai:

  • 2017: David Droga, alapító és kreatív elnök, Droga5
  • 2016: Marcello Serpa, korábbi partner, AlmapBBDO
  • 2015: Bob Greenberg, alapító, elnök-vezérigazgató, R/GA
  • 2014: Joe Pytka, igazgató, PYTKA
  • 2013: Lee Clow, elnök, TBWA\Media Arts Lab, a médiaművészetek igazgatója, TBWA\Worldwide
  • 2012: Dan Wieden, társalapító és globális kreatívigazgató, Wieden+Kennedy
  • 2011: Sir John Hegarty, nemzetközi kreatívigazgató, alapító, BBH

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.