2018. március 08.

Mérföldkőhöz érkezett a Vodafone programja

Ismertették a Vodafone Digitális Iskola Program eddig elért eredményeit és jövőbeni terveit.

A Vodafone Magyarország Alapítvány egyik legfőbb célja a digitális korlátok lebontása, ezzel a céllal indította útjára a Digitális Iskola Programot 2015-ben. A Program, amelynek megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) és a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, az ország 24 iskolájában mintegy 6500 gyerek oktatását és csaknem 700 pedagógus munkáját támogatja. A Program első szakaszában a Vodafone Magyarország Alapítvány 10 hónap alatt országszerte 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki, valamint biztosította az eszközök oktatási célú használatához szükséges havi 3 GB adatforgalmat - írják.

„Digitális vállalatként kiemelt hangsúlyt fektetünk a digitalizáció útjába álló korlátok lebontására és a digitális esélyegyenlőség megteremtésére. Külön öröm, hogy ebben a küldetésünkben jó partnerre találtunk, a kormányzat és a Vodafone szándékai ugyanis közösek: a digitális világot hozzáférhetővé tenni mindenki számára, hogy mindenki részesülhessen ennek előnyeiből. Előbbiben a folyamatos hálózatfejlesztések segítenek, amelyek immár kiemelt beruházásként valósulhatnak meg. Utóbbiról pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Klebersberg Intézményfenntartó Központtal közösen létrehozott, Vodafone Digitális Iskola Program gondoskodik” – mondta el dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

„A 21. században a digitalizáció a sikeresség és gyarapodás egyik legfontosabb eszköze. Meggyőződésünk, hogy az oktatási rendszer digitális átalakítása a digitális világra való sikeres felkészülés legfontosabb eleme. Éppen ezért megkezdődött, és a következő 3-5 évben maradéktalanul megtörténik a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása. A Digitális Jólét Program keretében elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának (DOS) célja, hogy új, a digitális kor kihívásaira reflektáló, nyitott oktatási környezet jöjjön létre és az oktatás, képzés rendszeréből senki ne kerüljön ki a megfelelő digitális kompetenciák nélkül” – mondta el Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

A Digitális Iskola Program második fázisban a korábban átadott digitális eszközök (tabletek, e-táblák) résztvevő iskolákkal való mind szélesebb körű megismertetése került fókuszba.

Az eszközök ugyan fontosak, de természetesen nem elegendőek a fejlődéshez. A Programban résztvevő iskolákra épp ezért kivétel nélkül jellemző az érdeklődés és a nyitottság a digitális világ iránt, és a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekek oktatása most a Vodafone Magyarország Alapítványnak köszönhetően nem csupán egyszerűbb, de izgalmasabb is lehet. Erre jó példa a program második fázisának egyik eleme a VloggerSuli is, amelynek részeként egy-egy népszerű vlogger látogat el a résztvevő iskolákba. A diákoknak így van lehetőségük kipróbálni magukat az okos eszközök másik oldalán is, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ezáltal nem csak technikai tudásra tesznek szert – játszva tanulnak – de önbizalmat is építenek, egyre kevésbé feszélyezi őket a szereplés, és beleássák magukat a videó vágás rejtelmeibe is - teszik hozzá.

„A Digitális Iskola Programmal a gyerekek jövőjét építjük, hiszen digitális kompetencia nélkül jóval kevesebb esélyük van érvényesülni a jövőben. Célunk, hogy egyenlő esélyeket teremtsünk és azok a gyerekek is digitális bennszülöttként nőhessenek fel, szerencsésebb társaikhoz hasonlóan, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy tablettel játszanak otthon” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.