2019. április 17.

Mi köze a GDPR-nak a mobilhoz?

A GDPR kapcsán már eddig is számtalan teendője volt mindenkinek.

Nem akad olyan internethasználó, akinek egy évvel ezelőtt ne kellett volna hozzájárulási nyilatkozatokat kitöltenie és boxokat kipipálnia ahhoz, hogy használhassa megszokott szolgáltatásait. A szervezeteknek pedig még ennél is nehezebb dolguk volt.

A hazai jogrend most igazodott a változásokhoz azzal, hogy a parlament nemrégiben elfogadta az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, amelyek számos különféle területet érintenek. Ezek közül a vállalati informatikai szakemberek számára minden bizonnyal a munka törvénykönyvének változtatásai lesznek a legfontosabbak, amelyek a munkahelyeken használt számítástechnikai eszközökre és rendszerekre, valamint az azokon tárolt adatokra vonatkoznak.

Az új szabályozás szerint a cégek alkalmazottai alapesetben csak munkára használhatják azokat a számítástechnikai eszközöket és rendszereket, amelyeket a munkaadóik rendelkezésükre bocsátanak a feladatok elvégzéséhez, hacsak erről külön nem állapodnak meg másként. A felhasználó számára ezzel kapcsolatban az lehet a legfontosabb kérdés, hogy akkor ezentúl tilos lesz-e a céges laptopjáról használnia a közösségi médiát és a privát e-mail címét.

Az IT-szakemberekben felmerülhet a kérdés, hogy miként tudják megvalósítani és betartatni az új előírásokat úgy, hogy mindez ne járjon túl sok pluszmunkával, és a felhasználók privát szférája is sértetlen maradjon. Fejlett eszközkezelő megoldással szerencsére egyszerűen kivitelezhetők az ilyen jellegű feladatok is.

A Micro Focus ZENworks Configuration Management például lehetőséget biztosít arra, hogy az IT-szakemberek külön munkahelyi profilokat hozzanak létre a felhasználók saját mobileszközein. A személyes és üzleti adatok és programok így egyszerűen elkülöníthetők egymástól, és a cég informatikusai csak a munkához kapcsolódó tartalmakhoz férnek hozzá a készülékeken, az alkalmazottak saját fájljaiból, képeiből vagy alkalmazásaiból semmit nem látnak - írják.

A munkahelyi profilon belül azonban az IT-szakemberek minden erőforrást elérhetnek és kezelhetnek, sőt, bizonyos feladatokat is elvégezhetnek annak érdekében, hogy nagyobb biztonságot garantáljanak a vállalati adatok számára.

A ZENworks Configuration Management ezenfelül azt is lehetővé teszi az IT-szakemberek számára, hogy egységes szabályokat és házirendeket hozzanak létre, és azokat a vállalat minden eszközén egységesen betartassák, beleértve az asztali gépeket, laptopokat és mobileszközöket, valamint ezeket egyetlen központi felületen keresztül ellenőrizzék. Ezáltal arról is egyszerűbben gondoskodhatnak a megoldás segítségével, hogy az alkalmazottak ne használhassák privát célokra a céges erőforrásokat.