2015. május 05.

Miből él a LinkedIn?

Egyelőre messze a HR-láb a legerősebb, de a marketingszolgáltatások is szépen bővülnek, ezen belül is nő a tartalommarketing súlya.

2015 első negyedévében 638 millió dolláros bevételt ért el a LinkedIn, ami éves összehasonlításban 35 százalékos bővülést jelent. Ehhez 43 millió dolláros veszteség társult, derül ki az immár több mint 350 millió felhasználóval bíró szolgáltatás jelentéséből.

A bevételek oroszlánrésze (62%) még mindig az álláshirdetésekből, HR-szolgáltatásokból származik, ez a terület 36 százalékkal bővült 2014 első negyedévéhez képest. A prémium előfizetések 19 százalékot hasítanak ki a bevételi tortából, és 28 százalékkal bővültek.

A marketingszolgáltatásokból származó bevétel szintén 19 százalékos arányt képvisel, ám éves összehasonlításban 38 százalékos bővülést produkált. Ehhez hozzájárult a hirdetési lehetőségek bővülése, illetve megújult a Sponsored InMail is.

A marketingszolgáltatásokból eredő bevételeken belül egyre erősödik a tartalommarketing szerepe, ez már az AdAge beszámolójából derül ki. Ez utóbbi terület megduplázta a részarányát, és immár a 119 milliós reklámbevétel 40 százalékát tette ki 2015 első három hónapjában. Az alternatív forrásokra a LinkedInnek szüksége is van, ugyanis a display bevételek lassulnak, és különösen igaz ez az európai piacra.