Kövess minket!

Marketing

Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget

Sok vállalkozás érzi magáénak, de továbbra is az elszigetelt programok uralják a CSR tevékenységet a vállalatirányítást meghatározó rendszerszerű működés helyett

Közös előkészítést és egyeztetést követően valósult meg az a CSR (Társadalmi Felelősségvállalás) tanulmány, amelynek legfontosabb tanulságait a szervezők az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárával, Dr. Simon Attila Istvánnal együtt mutattak ma be a sajtó munkatársainak.

Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy alapvető céljuk az érintettek véleményének és megítélésének megismerése volt.

„Több hipotézissel fogalmaztuk meg a kutatás céljait és kaptuk meg azokra a válaszokat, melyből néhányra megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a jövőben. Örülnénk, ha valóban ösztönöznék a döntéshozók a gazdaság szereplőinek felelősségvállalását olyan konkrét intézkedésekkel is, mint a pozitív diszkrimináció lehetősége, vagy az adó-és járulék csökkentés.”

A tanulmány lebonyolításának módszertanát és legfőbb következtetéseit Géczi Tamás, az Inspira Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be. A CSR-hoz szorosan kapcsolódó, sokszor annak gyakorlati alapját képező Fenntartható Fejlesztési Célokat (SDG – Sustainable Development Goals) a hazai vállalatok és állami intézmények kevesebb, mint felében ismerik, de a nagyobb és multinacionális cégek többsége előtt ismertek. Az SDG-hez köthető aktivitások kevés vállalatnál, intézménynél jelennek meg integráns programként, de egyes elemei erősen felfedezhetőek több vállalati programban. A kutatás egyik fontos megállapítása a megkérdezettek véleménye alapján, hogy a Társadalmi Felelősségvállalás valamennyi vállalati és állami szereplő közös ügye és feladata. Egyre több vállalat törekszik arra, hogy a beszállítók kiválasztásánál előnyben részesítsék a felelős munkáltatói, szállítói magatartást, ugyanakkor a vonatkozó kritériumok ellen hat, hogy ezek működési programjai a beszállítói oldalon költségnövekedéssel jár, ami a beszállítói árakban is jelentkezik, ez pedig a szolgáltatást vagy terméket megvásárló vállalat és beszállító számára is egyértelmű hátrányt jelenthet a tendereztetés folyamatában. A külső CSR programok tekintetében egyértelműen az oktatás és közvetlen hozzátartozó témák kezelése kap kiemelt figyelmet. Végül a megkérdezettek többsége szívesen látna nagyobb állami szerepvállalást az ösztönzők és pozitív diszkrimináció kidolgozása területén.

A Kormány eddig végzett, CSR-ral kapcsolatos munkája, a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem, illetve a munkaügyek és esélyegyenlőség területén hozott intézkedései, valamint a horizontális prioritásokon keresztül megfogalmazott célcsoportjai pontosan illeszkednek a kutatás eredményeihez. Mindazokat a csoportokat tartja a Kormány fontosnak, és azokat a célokat elérendőnek, amelyeket a kutatás eredményei is megfogalmaznak.

Az állam a jövőben is szeretné a vállalatok ilyen irányú tevékenységét előmozdítani. Partnerségre törekszik azon vállalatokkal, amelyek már eddig is sokat tettek ezekért a célokért, de segítséget kíván nyújtani azon főleg kis- és közepes méretű vállalatoknak is, amelyek jelenleg még nem tartják üzleti stratégiájuk kiemelkedően fontos elemének a CSR-t.

Ismert a Kormány számára is, hogy a nagyvállalatok erősebb pozícióban vannak a CSR megvalósítása szempontjából, hiszen korábban a CSR szinte csak a nagyvállalatok ügye volt, de ma már az Európai Unió törekvése is az, hogy a KKV-k CSR tevékenységét jelentős mértékben növekedjen. Pozitív eredmény, hogy a jövőbeni tevékenység meghatározásakor minden megkérdezett a CSR tevékenységének a megtartását, vagy bővítését tervezi.

A Kormány számára kiemelkedően fontos, hogy széles körben megismerje a vállalatok CSR-ral kapcsolatos elgondolásait, és az állami szerepvállalással kapcsolatos elvárásait.

A kutatásban megjelenő belső CSR tevékenységek szinte teljes egészében lefedik az első kormányzati CSR Cselekvési Terv prioritásait és intézkedéseit. Különösen pozitív, hogy a privát szféra ugyanolyan fontosnak tartja pl. a hátrányos helyzetű csoportok, vagy a megváltozott munkaképességű emberek támogatását, mint az állami szféra.

De ugyanígy egyetértés van az állam és a privát szféra között a rugalmas munkaidő és távmunka támogatásában, a kismamák foglalkoztatásában, a kisgyermekes- és nagycsaládok támogatásában, vagy a megváltozott munkaképességű és hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatásában.

A külső CSR tekintetében a Kormány is kiemelkedően fontosnak tartja pl. az oktatásban való aktív részvételt, a helyi vállalkozások fellendítését, a gyermekekről gondoskodó, illetve kórházi alapítványok támogatását.

„A Richter Gedeon, mint a magyar gyógyszergyártás meghatározó szereplője számára mindig is különösen fontos volt a társadalmi környezet, amelyben működik” – mutatott rá Beke Zsuzsa, a vállalat PR és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője. „A Richter támogatási politikája az egészségügy és az oktatás területére terjed ki, így az életminőség fejlesztését hirdető küldetésének megfelelően több egészségügyi, tudományos és oktatási kezdeményezést támogat és szervez. Jelentős anyagi támogatást nyújt egészségügyi intézményeknek, valamint meghatározó szerepet vállal a lakosság egészségének megőrzésében is” – tette hozzá Beke Zsuzsa.

A Richter e kutatásban elsősorban olyan információkat kívánt megszerezni, amelyek birtokában a beszállítói körének kiválasztásánál a CSR szempontokat a jelenlegi gyakorlatnál hatékonyabban tudja érvényesíteni. A Richter fenntarthatósági tevékenységének részét képezi az is, hogy nemcsak saját magára tartja érvényesnek a Fenntartható Fejlesztési Célok elérését, hanem lehetőség szerint azon alvállalkozókkal igyekszik együttműködni, amelyeknek szintén fontos a társadalmi és környezeti fenntarthatóság kérdése.

A kutatás révén képet alkothatott arról is, hogy a különböző érintetti körök milyen elvárásokat támasztanak a fenntarthatósággal kapcsolatban, valamint saját vállalati gyakorlata milyen viszonyban van egyéb gazdasági szereplők elvárásával és tevékenységével.

Jelen kutatással a Richternek többek között lehetősége nyílt a hazai beszállítók Felelősségvállalási és Fenntarthatósági magatartásának megismerésére, amelyet a jövőben figyelembe vehet kiválasztásuk során.

„A Magyar Suzuki Zrt-nél a CSR az üzleti tevékenységbe ágyazottan működik” – mondta Ruska Viktória a vállalat kommunikációs vezetője. Japán anyavállalatunk a Suzuki Motor Corporation a felelősségvállalást alapvetőn a helyi közösségek programjaival együttműködve végzi, de a legfontosabb, hogy ezek a folyamatok a Creating Shared Value (CSV), tehát a Közös Értékteremtés jegyében, magában az üzletmenetben is zajlanak. Filozófiánk – mely alapvetően a japán hagyományokon nyugszik – is ezt tükrözi: visszaadjuk a környezetünknek, amit kapunk tőle. Éppen ezért a Magyar Suzuki elkötelezett támogatója a helyi közösségeknek, lokális ügyeknek, melyek felkarolásával cégünk üzletmenetét is javítjuk. Rengeteg globális kihívással kell szembenéznünk, azonban fontos, hogy a vállalatok a helyi, régiójukra jellemző problémák kezelését tűzzék ki célul, hiszen így segíthetnek a legtöbbet a közösségnek és maguknak egyaránt. Amikor a kutatás támogatása mellett döntöttünk, az a cél vezérelt bennünket, hogy ezt a szemléletmódot erősítsük a piaci és állami szervezetek körében.”

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom