2018. szeptember 27.

Mit csinálnak másképp a sikeres 1 százalékot gyűjtő civil szervezetek?

A tavalyi visszaesés után örömteli módon idén 1 milliárd forinttal több szja 1% jut a jogosult több tízezer civil szervezethez, még ha a felajánlók száma enyhén csökkent is.

Nem igazolódtak be a félelmek, hogy az e-szja rendszer kiterjesztése nyomán tovább csökken majd a civil személyi jövedlem adó (szja) 1% – Miha Tamás, a Human Dialog civil kommunikációs szakértője szerint ez az idei 1 százalék felajánlások egyik legfőbb tapasztalata - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

Bár az egyes civil szervezetek eredménye eltérő, az élmezőny évek óta stabilan ugyanazokból áll. A legtöbb 1 százalékot ismét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte, immár 5. éve tartva elsőségét, a top 10 klubban pedig 8 civil szervezet már 4 éve stabilan tag. A következtetés egyértelmű: azok szerepelnek jól, akik átgondolt, egész évre szóló stratégiával dolgoznak - értékeli az eredményeket Gandera Balázs, az INTREN online marketing szakértője. Az évek óta prémium kampányokban és kiemelkedő eredmények elérésében (Bátor Tábor, Magyar Hospice Alapítvány, Országos Mentőszolgálat Alapítvány, Piros Orr Bohócdoktorok) közreműködő szakmai páros szerint a képlet egyszerű. Az „az kap, aki kér” elve nem csak az adománygyűjtésre, az szja 1 százalék felajánlásokra is igaz.

Az e-szja tavalyi bevezetése komoly visszaesést hozott a felajánlási hajlandóságban: önmagában a tény, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti az adóbevallást és az adófizetőnek lényegében már semmi dolga vele, érthetően az érdektelenség irányába hatott. Idén már a munkáltatóktól is átvette a bevalláskészítést a NAV, a felajánlók száma azonban így is csak 1,2 százalékkal apadt. Ezt a kis mértékű csökkenést bőségesen ellensúlyozta a bérek növekedése. A magasabb személyi jövedelmek adója is több, így ennek az 1 százaléka is jelentősebb tétel: az átlagos adó 1 százalék értéke a tavalyi 4102 forintról 4631 forintra ugrott. A szeptemberi számok összevetése alapján a végeredmény pedig a tavalyihoz képest csaknem 1 milliárd forinttal (+13%) több szja 1 százalék felajánlást jelent. Éppen ezért Miha és Gandera az idei 1 százalék kampányok eredményességi fokmérőjének a felajánlók számát tekinti.

A kiugró teljesítmények mögött kitartó munka áll. A több éve Balával és gengsztereivel kampányoló Országos Mentőszolgálat Alapítvány 81-ről 112 millióra növelte bevételét, ám fontos tudni, hogy a Mentőalapítvány megszemélyesített hírlevelek útján egész évben aktív kapcsolatot ápol többezer támogatójával. Ugyancsak a folyamatos professzionális kommunikáció áll a Bátor Tábor sikerei mögött, akik 14 százalékos növekedéssel 124 milliót kapnak most az adófizetőktől. A 10 millió fölött szerző civilek közül az egyik legnagyobb növekedés idén a Magyar Hospice Alapítványé. Ők lényegében megduplázták 1 százalékos bevételeiket, 37 milliót kapva most, hála az egész éves erőfeszítéseik nyomán erősödő ismertségüknek, valamint adatvezérelt mozgósító kampányaiknak.

Az 1 százalékért versengő civilek mezőnyében persze akadnak vesztesek is: tovább estek a pár évvel ezelőtt még listavezető Gyermekrák Alapítvány bevételei, az idei 41 millió már alig ötöde csupán 5 évvel ezelőtti eredményüknek.

A számokból kiolvasható, hogy az amúgy az szja 1 százalékban kiemelten sikeres, a beteg gyermekeket, és különösen a rákos megbetegedésekkel küzdőket segítő civilek felajánlásainak átlagértéke alacsony, sok adófizetőtől kapnak kisebb összegeket. Ezzel szemben a közéleti témákkal foglalkozó alapítványok támogatói tehetősebbek, felajánlásaik jócskán a 4631 forintos átlagérték felett alakulnak (Átlátszónet 7774 forint, TASZ 6997 forint, Szabad Sávért Alapítvány 6701 forint). Hasonlóan erős támogatottsággal büszkélkedhetnek az oktatási intézmények mögött álló alapítványok (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 8961 forint, Pannonhalmi Bencés Ginázium 6833 forint). Ez egybecseng a Human Dialog 2015-ös és 2016-os nagymintás reprezentatív 1 százalékos motivációs kutatásainak egyik fő következtetésével is: az adófizetők szeretik visszacsatornázni az adó 1 százalékukat olyan civil szervezetekhez, melyek működése közvetlenül érinti őket vagy környezetüket.

Szélsőséges esetekre is akadnak példák, éppen az oktatásügyben, hiszen a jövedelmekben hatalmas a szórás. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium Alapítványát a tavalyi 166 fő után idén 176-an támogatták, de ez a 10 ember, vagy valószínűleg közülük egyvalaki, sokat számít: az 1 százalék bevételeik ugyanis hatszorosára ugrottak, 1,4 millióról 9,6-ra, azaz egy felajánló 54 499 forintot ért esetükben.

Az idén tavasszal majdnem 1,8 millió adófizető vette a fáradtságot, és rendelkezett a civilek javára szja 1 százalékáról. Ez a szám a potenciális felajánlók felét sem éri el, így a szakértők szerint továbbra is hatalmas tartalékok vannak az idén már 21 éves múltra visszatekintő 1 százalék felajánlási rendszerben, ha csak a várhatóan jövőre is folytatódó bérnövekedésre gondolunk. Az INTREN honlapján közzé tett rövid kommunikációs segédlettel azok a civil szervezetek is versenybe szállhatnak 2019-ben, akik idén kevésbé voltak még sikeresek.

A GVH a dr. Gődénnyel hirdető céget vizsgálja

7 órája

A vizsgálatot azért indult a Nutriversum Kft. étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozással szemben, mert az feltételezhetően jogsértő módon, orvos vagy egészségügyi szakember ajánlására vonatkozó állításokat tett videóiban.