2014. január 22.

Nagy román eladás

Tendergyőztest hirdettek, így már tudható, a két jelentkező melyike lehet a kormányzat tanácsadója a Romtelecom privatizációja során.

Tendergyőztest hirdettek, így már tudható, a két jelentkező melyike lehet a kormányzat tanácsadója a Romtelecom privatizációja során.

A svájci UBS vezette konzorcium happolta el a Deutsche Bank és a Raiffeisen vezette versenytárs elől a lehetőséget, hogy levezényelje a távközlési társaság kisebbségi állami tulajdonrészének értékestését. (A fennmaradó 54,01 százalék tulajdonosa a görög OTE.)

A társaság, amely 2003 első napjáig az ország egyetlen vonalastelefon-szolgáltatója volt, sajtóhírek szerint 2013 harmadik negyedévében 152,6 millió eurós forgalmat könyvelhetett el, ami hat tizedszázalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Az első kilenc hónap 446 milliós forgalma 16 millióval múlja alul az egy évvel korábbit. A 18 milliós működési eredmény alig harmada a 2012 első háromnegyedére kimutatottnak. 2005 és 2008 után ez lesz a harmadik eladási próbálkozás.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.