2012. március 08.

Nagyot fejlődtek a startupok prezentációs téren

Ötödik alkalommal rendezték meg a StartUp Underground (SUU) konferenciát. Idén nem a webes startupok domináltak, a győztes egy 3D-s nyomásérzékelő.

Ötödik alkalommal rendezték meg a StartUp Underground (SUU) konferenciát. Idén nem a webes startupok domináltak, a győztes egy 3D-s nyomásérzékelő lett. Szembetűnő volt, hogy a korábbiakhoz képest mennyivel professzionálisabbá vált az ötletek prezentációs csomagolása.

A szervezők szerint 250 fő nézhette végig a SUU délelőtti startup versenyét, melyre idén 63 pályázat érkezett. Közülük nyolc csapat jutott a döntőbe, s közöttük alig volt webes vállalkozás. Ez azonban egyáltalán nem tett rosszat az eseménynek, mivel - a nagyobb változatosságon túl - olyan kérdések is előtérbe kerültek, amelyek - fontosságukat vagy épp piacukat tekintve - nagyságrendileg is más jelentőségűek, mint az, hogy hogyan prezentáljunk vagy készítsünk weboldalt.

Ezzel együtt a nyolc versenyző között volt interaktív prezentációs megoldás, a DimeBoard és a kreatívoknak szánt, a weboldalak könnyű megvalósítását lehetővé tevő szolgáltatás, az Ingrido. Mellettük a Taskfit projektmenedzsment szoftvert, a DunaScope ivóvízminőséget monitorozó berendezését, az excelből ultra gyorsan ügyviteli rendszert varázsoló Karma Platformot, a kézműves cidert gyártó Magyar Cider Projektet, az OptoForce 3D-s nyomásérzékelő eszközt és az energiahatékonyságot megcélzó, intelligens konnektorokkal és adapterekkel foglalkozó Remagine Technologiest ismerhették meg a nézők.

A legszembeszökőbb az volt, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen fejlődött a startupok prezentációs technikája. A pályázók nem rekedtek meg az ötlet ismertetésénél, hanem a legtöbben egészen konkrétan meg tudták jelölni, milyen időtáv mellett mekkora befektetésre lenne szükségük, milyen piaci potenciált látnak, stb. Voltak köztük olyanok is, akik már szerepeltek korábbi versenyeken, s olyan is, aki éppen az ott elhangzott felvetések vagy kritikák mentén fejlesztett termékén. Több olyan vállalkozás is prezentált, akik már túl voltak az első (seed) befektetési körön, vagy pályázaton szedtek össze pénzt az eddigi működéshez.

A zsűri képviseletében Zsembery Levente elmondta, az első helyezett személyéről kb. egy perc alatt döntöttek, a többiekről azonban éles vita folyt, miközben egyértelmű az általános színvonal-növekedés az előző évhez képest. A győztes végül az OptoForce lett, a második helyen a Karma Platform, a harmadikon pedig a Remagine végzett. A közönségdíjat a cideres csapat nyere, nem kis mértékben jó ritmusú, lendületes előadásuknak köszönhetően.