Hatalmas és látványos designer irodába költözött az ACG Reklámügynökség, amelyben kortárs hazai tervezők is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

Az 1869-ben épített Henger utcai remíz az ACG Reklámügynökség új otthona. A több mint 100 fősre bővülő iroda számára két éven át keresték az új helyet, melynek a berendezésére is kellő időt szántak. A földszinti fogadótéren túl a 3x330 négyzetméteres iroda várja a látogatókat:

  • az első traktus a háttérfolyamatok, a stratégiai tervezés helyszíne, és itt kapott helyet az ügyvezetői iroda is, melynek üvegfalán át Blaskó Nikolett átláthatja a teljes iroda működését
  • a második blokkban a Pantone-skála színeit visszaadó öltözőszekrények sorakoznak a munkatársak számára, és itt található az étkező-bár, benne a Heineken ajándékaként érkezett sörcsappal
  • a harmadik, legbelső rész pedig a kreatívok játszótere egyedileg berendezett kistárgyalókkal, hintákkal, beszélgetősarkokkal.
Az ügyvezetői iroda Szőke Gábor Miklós lószobrával, Ungár Fanni lámpájával, jobbra pedig a Lenny Kravitz tervezte csempefallal - Bujnovszky Tamás képe

A belső tér kialakításánál alapkoncepció volt, hogy minden emberi érzékre hatással legyen. Ezért telített és telítetlen színek, tükröződő és matt felületek kombinációját alkalmazták, a hely egyedi akusztikáját puha és kemény felületek váltakozásával, valamint zártabb és nyitottabb terek kialakításával érték el. A különböző anyagok – festett, textillel bevont bútorlapok, természetes és mesterséges anyagok – a tapintásra hatnak, míg a speciális növényfajták, a bár és a kávézó a szaglásra és az ízlelésre van hatással.

Független, vezető pozícióban lévő magyar ügynökségként felelősségünknek tartjuk minden lehetséges eszközzel felhívni a közvélemény figyelmét a tehetséges, fiatal, kortárs hazai alkotókra, támogatni és folyamatosan helyzetbe hozni őket

– mondja Blaskó Nikolett. Ennek jegyében nem csupán a KREA képzéseivel működnek együtt, de az új irodában a szigorú és funkcionális alapbútorok mellett helyet kaptak ismert és még kevésbé felkapott alkotók munkái:

  • Ungár Fanni egyedi, hegyvonulatokat megidéző lámpái
  • a Tate Modern-ben is bemutatkozott Labrosse Dani grafikus illusztrátor szabad asszociációs falfestményei
  • a Paint-mágus Mondik Noémi (azóta az ügynökség munkatársa) partnermárkákat bemutató pixel-alkotása
Mondik Noémi fala - Álovits Bálint képe
  • a már nemzetközi szinten is jegyzett (például az atlantai football-stadion előtti sast készítő) Szőke Miklós Gábor szobrai és új Dante bútorcsaládja
  • az ALTAR Furniture egyedi bútorai és dekorációi, köztük az R2-D2 droid-flipper-asztal, valamint a recepciónál található óriási kazetta-asztal.
A recepció melletti lounge az ALTAR kazetta-asztalával és az ügynökség díjaival - Álovits Bálint képe

A belsőépítészet a 2012-es Gombold újra! verseny nyertese, Farkas Anett és Vesztergom Ádám, valamint az Arch-Studio munkája. A bútorkoncepciót a Code Showroom dolgozta ki.

Az iroda megnyitóünnepségén jelentették be azt is, hogy az ACG a Brain Bar Budapesttel együttműködve új workshopok fejlesztésébe fogott, melyek közül az elsőt május 31-én rendezik.

A JLL és a CBRE adja bérbe a Budapest ONE-t

13 órája

A két tanácsadó kizárólagos partnerként működik együtt a 68 000 négyzetméternyi irodaterület kiadásában, amely Budapesten, az ország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontjánál található.