A december végén napvilágot látott híreket, miszerint az Apple nagymértékben csökkenti a legújabb készülékének gyártási mennyiségét, úgy tűnik a karácsony és az újév elkezdésével több magazin és külföldi forrás is megerősíti.

A legnagyobb gyártók eladási statisztikái szerint az idén is az Apple adta el a legtöbb készüléket, azonban egyáltalán nem a várakozásoknak megfelelő összetételben. Elsőnek az Apple, másodiknak a Samsung, harmadiknak pedig a Huawei futott be, a karácsonykor legtöbb készüléket eladók versenyében.

A gyártók eladási statisztikái - Phonebox

A frissen napvilágot látott statisztika szerint a tavalyi évtől eltérően közel sem a legújabb készülékükkel aratták le a babérokat. A legtöbbet eladott telefon ugyanis a tavaly megjelent iPhone 7 volt. Ez megerősíti a Bloomberg által nyilvánosságra hozott információt mely szerint az Apple 35 millió példányról 25 millióra készülékre csökkentette az első negyedév eladási terveit.

Az Apple termékaktivitása - Phonebox

A tavalyi évhez képest gyenge teljesítmény a Phonebox megerősítése szerint, az iPhone X eddig sosem látott magasságokat elérő árának köszönhető, továbbá a még kiforratlan és több gyerekhibával is rendelkező FaceID iránti bizonytalanságnak tudható be. Jelenleg Magyarországon kapható a világon a legdrágábban az új iPhone X.

A legkisebb 64Gb-os tárhellyel rendelkező modell 379 990 forintért, a nagyobb 256Gb-os készülék pedig 436 990 forintért vihető haza, ha nem kötünk szerződést egyik szolgáltatóval sem.

Köztes kapacitást a csúcskészülékből idén nem dobtak piacra, ezzel akarja a gyártó a drágább készülék felé terelni a vásárlókat.

A 2018-as eladásokra várhatóan további negatív hatással lesz a legújabb botrány, miszerint az Apple saját bevallása szerint korlátozza régebbi készülékeinek a teljesítményét, a kezdeti akkumulátor üzemidő megtartása érdekében.