2017. december 07.

Nemzetközi díjat nyert a Zyntern

A magyar HR tech startup nyerte a Get in the ring verseny regionális döntőjét.

A Zyntern.com újgenerációs állásportál pehelysúlyú alapítója, Megyeri Mirtill, nyertesként került ki a nehézsúlyú startupok mezőnyében, a múlt pénteki Get in the ring startup verseny nemzetközi döntőjén. A startupok olimpiájaként is emlegetett versenyre a V4 Startup and Innovation Tour budapesti záróeseményén került sor.

A nemzetközi mezőny versenyzői egy boxringben küzdöttek meg 2017 legígéretesebb vállalkozásának kiíjáró címért. A rendhagyó versenyen a kék és piros sarokban álló startuppereknek 30 másodperc állt a rendelkezésükre, hogy 1-1 kérdésre válaszolva meggyőzzék a zsűri tagjait.

Az elődöntőből 4 csapat került a péntek esti finálé ringjébe: a Zyntern HR Tech startup, újgenerációs állásportál (HU), az Angee okos otthon riasztója (Cz), a Bnesis integrációs API rendszer (Ukrain) és a Talk-A-Bot chatbot (HU).

Az est két előmérkőzését követően a fináléban a Zyntern.com és az Angee csapott össze a ringben. A végső menetet és ezzel a lehetőséget a globális versenyen való részvételre, a Zyntern.com nyerte Mirtill összeszedett és meggyőző megszólalásaival.

A rangos zsűriben a startup ökoszisztéma legjelentősebb szereplői között ott volt többek között Csendes Olivér, a Pioneers vezetője, John Biggs a TechCrunch főszerkesztője és Katona Bence, a Hiventures Zrt. befektetési vezérigazgató-helyettese.

A Zyntern.com győzelme nem csak azért izgalmas, mert idén győzött először egy női vállalkozó a versenyen, hanem mert egy HR területen működő startupról beszélünk, amely nagyon dinamikusan növekszik. A kifejezetten Y és Z generációs munkakeresők számára fejlesztett álláportálon és applikáción néhány hónapos működése alatt már több, mint 500 cég kezdett el hirdetni. Az összesen több mint 1500 feltöltött hirdetés között pedig számos nemzetközi lehetőség is elérhető a munkakeresők számára, a Tinderhez hasonló felhasználói élményt biztosító felületen. A tavaszi liszaboni döntőn pedig akár globális figyelmet is kaphat a magyar fejlesztés, hiszen maga a szolgáltatás egy nemzetközi igényre ad választ.

A „Get in the ring” versenyt a „Visegrad in the ring” esemény előzte meg, ahol olyan nagyvállalati partnerek innovációs problémáját oldották meg a résztvevő startupok, mint a Viber, GE, National Instrument, Invitech vagy MOL Csoport.

A két nap alatt, több mint 600 fő – hazai és regionális startupok, befektetők, inkubátorházak, valamint gazdasági és politikai szereplők – vettek részt a szakmai előadásokon, workshopokon. A leginnovatívabb hazai startupok pedig egy interaktív kiállításon mutathatták be ötleteiket. Az eseményen továbbá gazdára találtak az idén először a Hiventures által alapított Startup and Innovation Award of Hungary díjai, ahol négy kategóriában választották ki a magyar és régiós startup közösség kiemelkedően teljesítő tagjait. A rendezvény a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, az Enterprise Hungary, a Magyar Kereskedőház Innotrade programja és a Visegrád Fund egyedülálló együttműködésében valósult meg.

Monostor kezdett Facebook kampányba

1 napja

Kampányukat az Aeffect Communications segíti és Facebook posztok mellett a Forbes decemberi számában a monostor gazdálkodásáról is beszéltek.

Népszerűek a magyar márkamúzeumok

1 napja

A külföldi látogatók folyamatos érdeklődése mellett idén a magyaroknak kínált céges és családi programokkal értek el növekedést a Szamos, a Törley és a Zwack múzeumai.