2014. november 07.

Nemzetközi előadók az App!mobile konferencia mobilhirdetés- és média-szekciójában

November 12-én rendezi meg a HWSW a konferenciát, immár negyedik alkalommal. (X)

November 12-én rendezi meg a HWSW a konferenciát, immár negyedik alkalommal. (X)

A HWSW kiadó App! rendezvény- és képzéssorozatának részeként már negyedszer megrendezésre kerülő mobiltermék-fejlesztői konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma. A november 12-én megrendezésre kerülő App!mobile 2014 konferencián 60 előadó fog fellépni, köztük számos nemzetközi vendégelőadó. Keynote előadó Chris Chabot, a Google és a Twitter egykori fejlesztői kapcsolatokért felelős igazgatója lesz.

A konferencia programja idén számos új témával és kitörési ponttal bővült, ezek egyike mobilhirdetés és média világa, ami dedikált szekciót kapott.

Kevés olyan terület van ahol a mobilforradalom akkora kérdőjelet okozott a piaci fejekben, mint a hirdetés és média világa. Technológiai és piaci útkeresés zajlik. A téma dedikált szekciója számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókat is felvonultat. A szekcióban előad Lolly Mason a Celtratól, Cross-screen HTML5 technology for brand advertising címmel, illetve Ana Bakalinova a BBC-től. Ana a BBC Global News mobilstratégiájának változását mutatja be.

Az App!mobile 2014 részletes programja a rendezvény weboldalán olvasható, ugyanitt lehet regisztrálni is rá. Az App! konferencia- és képzéssorozatot a HWSW 2011-ben hívta életre, a rendezvénysorozat eseményein az elmúlt egy évben több mint 2000 szakember vett részt.

(X)

Új város csatlakozott a Coca-Cola dunai projektjéhez

2017. augusztus 18.

A Coca-Cola HBC Magyarország támogatásával indult I Love Duna projekt a strandolás és a folyóhoz köthető szabadidős programok népszerűsítésén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a felelős vízhasználat fontosságára.