2015. október 22.

Okos CSR-elem a CIB közterületi kampányában

Az épülethálót a kampányt követően kennelek szigetelésére használják.

A CIB Bank az őszi személyi kölcsön kampányát támogató épülethálót a Hangya Közösségen keresztül a sátoraljaújhelyi Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítványnak adományozza, hogy azt a kennelek letakarására használhassák, védelmet nyújtva az állatoknak a hideg ellen. Az adományozás ténye az épülethálón is megjelenik, illeszkedve az október 19-én indult kampány üzenetéhez, mely szerint egy kis figyelmesség mindig jól esik. Az épületháló november végéig lesz látható a Kosztolányi Dezső téren.

CIB-épületháló a Kosztolányi téren

„A CIB Bank őszi kampánya arra a gondolatra épül, hogy egy kis segítség mindig, mindenkinek jól esik – ezt képviseli a termékhez kapcsolt most elindított akciónk is, melynek lényege, hogy a 2015. december 31-ig igényelt személyi kölcsönök esetében minden decemberben elengedjük a havi törlesztőrészletet . Ehhez az üzenethez illeszkedik az is, hogy ismételten jótékony célra ajánljuk fel a kampány egyik reklámeszközét, melyet az alapítvány a mindennapi munka során hasznosítani tud az állatok körülményeinek javításában” – mondta el Szinai Ádám marketingkommunikációs és PR-vezető.

Vizet szüntess!

1 napja

A MediaMarkt összegyűjtötte a mosás takarékossági tudnivalóit.