2012. február 13.

PR-baki a BBC-nél

Ciki, ha egy iparági tótumfaktumnak be kell ismernie, hogy megvezették. Ennél már csak az nehezebb, hogy kellő eleganciával viseljük a vesszőfutást.

Ciki, ha egy iparági tótumfaktumnak be kell ismernie, hogy megvezették. Ennél már csak az nehezebb, hogy kellő eleganciával viseljük a vesszőfutást.

A BBC-nek a jelek szerint sikerült végigvinnie az utóbbi mutatványt. A csatorna – az időzónákhoz igazítva – négy különböző időpontban sugározza majd bocsánatkérését, hogy minél több embert elérjen. A világszerte 300 millió otthonban, 1,7 millió szállodai szobában, 81 óceánjáról és 46 légitársaság gépein, valamint 35 mobilplatformon elhangzó bocsánatkérés oka, hogy a cég megsértette saját szerkesztőségi integritását – írja a botrányt kirobbantó The Independent.

Tavalyi oknyomozó anyaguk szerint a BBC minimális összegért – adásonként egyetlen fontért – vett meg egy nyolcepizódos sorozatot Malajziáról az FBC Media nevű cégtől. Ennek PR-ügyfelei között, az óriáscégek és kormányok sorában az ázsiai állam hatóságai is szerepelnek, amelyek mintegy 17 millió fontot költöttek globális stratégiai kommunikációra. A műsorban pozitív felhanggal szóltak például a sokat vitatott helyi pálmaolaj-iparról. De ugyaninnen szereztek anyagot a tavalyi egyiptomi felkelésről – miközben a cég ügyfele volt az épp bukófélben lévő diktátor.