2016. március 31.

PR-trendek 2016-ra

Karvalics Attila, az ArvaliCom ügyvezetője immáron harmadik éve foglalja össze azokat a trendeket, amelyek meghatározzák s marketing és kommunikáció irányait a következő évekre.

Itt a totális hírterjesztés – semmi nem halott, amit mondanak a PR-ről, sőt!

Korántsem halottak a sajtóközlemények és a sajtóesemények sem, de egyre fontosabb lesz az azt küldő személye, hitelessége, az eddig is fontos kapcsolatok jelentősége. Ha nem ismerik, az újságírók jó esetben rá fognak keresni arra, aki küldte számukra az adott közleményt, háttéranyagot. Az egyre kevesebb rendelkezésükre álló idő alatt ez alapján is szelektálni fognak, mivel a hitelesség számukra is fontos. Miképp az újságírói márkák is egyre fontosabbak, mert egyre kevesebb emberre vagyunk hajlandóak odafigyelni, így a PR-osok brandje is egyre fontosabb lesz.

A média azonban nem elég. A híreket ki kell terjeszteni, fel kell erősíteni. Ehhez ki kell bővíteni a hagyományos média PR eszköztárát, át kell látni, hogy a közösségi médiában, a blogoszférában kikhez érdemes eljutni. Ez lehet egy önszerveződő Facebook csoport, vagy akár egy tumblr közösség vagy egy video blogger, azaz vlogger. Nem elég már az újságírókkal kapcsolatot tartani, sokkal szélesebb lett a hírek terjesztésének közege, nyakunkon a totális hírterjesztés. Az organikus vagy „rásegített” megoldások mellett jó PPC stratégiával, célzással is elő lehet mozdítani a saját tartalmak térhódítását és akár vírussá alakítását.

A reklámelutasítás és a reklámblokkoló szolgáltatások miatt is egyre fontosabb lesz a hagyományos és a social PR. A nem celeb véleményformálók megtalálása és a celeb kommunikáció is felértékelődik majd. Több alkalommal hangsúlyoztam, hogy a fogyasztói nagyköveteket meg kell találni és a PR és a marketing hadrendjébe kell állítani. Mégis alig látható valódi stratégia erre. Különböző kutatások egyöntetűen állítják, folyamatosan nő, és tovább nőtt azok száma, akik mások véleménye alapján hajlandóak fogyasztói döntést hozni, arányuk kutatástól függően ma már 75-95% között található. Vajon ismerjük őket?

A teljes trendriport megtalálható testvéroldalunkon, a Márkamonitoron.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.