2019. augusztus 16.

Petíciót indítottak a civilek

Tiszta levegőt a Duna-partokon is: radikálisan csökkentsék a hajóforgalom okozta levegő- és zajszennyezést! címmel indít kampányt a Levegő Munkacsoport és az aHang.

Az aHang aktivistái levegőminőségi méréseket végeztek az elmúlt két hétben 14 alkalommal a Jászai Mari térnél, a Szent István parknál, a Március 15. téren, a Lánchíd lábánál és az Országháznál. A mérések során, amelyet az elkövetkező hetekben is folytatnak, arra igyekeznek választ kapni, hogy milyen mértékű szennyezést okoznak az a Dunán közlekedő személyszállító hajók, illetve a napokig a rakpartoknál álló szállodahajók.

„A Levegő Munkacsoporthoz rendszeresen érkeznek panaszok helyi lakosoktól és a Duna-parton sétálóktól, sőt a hajón utazóktól is, akik szerint elviselhetetlen, amit ezek hajók kibocsátanak. Már három évvel ezelőtt konkrét javaslatokat juttattunk el az illetékes minisztériumnak, azonban azóta sem történt semmi kézzel fogható előrelépés, pedig a szükséges intézkedések csak néhány milliárd forintba kerülnének, ami szinte jelentéktelen tétel az állami költségvetésben” – állapította meg Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„Bár elsősorban a helyi lakosok szenvedik el a hajók okozta hatalmas légszennyezést, de a probléma mindenkit érint, aki budapestiként vagy turistaként szeretné élvezni a folyó közelségét” – tette hozzá Marinov Péter, a petíciót kezdeményező egyik helyi lakos.

A kezdeményezők minden állampolgár és szervezet csatlakozását várják a dunai személyszállító okozta környezetszennyezés csökkentése érdekében indított petícióhoz.

A légszennyezettségi mérésekhez az eszközöket a Greenpeace bocsájtotta rendelkezésre; a mérések lebonyolításában és értékelésében Simon Gergely, a Greenpeace levegőminőségi szakértője vesz részt.