2014. január 08.

Porsche-tender házi győztessel

Megpályáztatták ugyan a luxusautó-márka globális kampányainak irányítását, de ugyanaz a társaság nyert, amelyik már 2010 óta forgatja a kormányt.

Megpályáztatták ugyan a luxusautó-márka globális kampányainak irányítását, de ugyanaz a társaság nyert, amelyik már 2010 óta forgatja a kormányt.

Egy német portál beszámolója szerint így további két évig a PHD Worldwide marad nyeregben, miután több vetélytársat ütött ki a versenytárgyalás során. A nyertesé a cég teljes médiabeli megjelenésének irányítása. A feladatot a társaság Frankfurtban működő németországi központja látja el. Pontos összeg megjelölése nélkül a beszámoló annyit közöl: euró-tízmilliók felett rendelkezhet ennek nyomán az ügynökség.

Egy másik forrás ugyanakkor tudni véli, az Omnicom-hoz tartozó ügynökség az újra elnyert megbízás alapján mintegy 70 millió eurót forgathat meg. A cikk szerint a verseny hajrájában a GroupM-et győzte le a PHD-cég.