Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vegán kozmetikumokról készített felmérést a NetADclick. A jól pozicionált informatív reklámoknak még örülnek is az adott csoport tagjai.

Őrült keresletnövekedés van a vegán szépségápolási termékek iránt, amit alátámaszt az is, hogy világszerte 175 százalékkal nőtt az ilyen termékek száma az elmúlt öt évben. A trend hazánkban is megfigyelhető.

Az online reklámok is azzal a problémával küzdenek, hogy az emberek vagy nem kíváncsiak rájuk, vagy rosszabb esetben egyenesen utálják őket

– hívta fel a figyelmet Tóth Gábor, a NetADclick ügyvezetője. Ugyanakkor a felmérésünk alátámasztotta azon filozófiánkat, mely szerint egy megfelelően elhelyezett informatív reklám, nemcsak hogy érdeklődést kelthet fel, hanem egyenesen örömet is okozhat – tette hozzá.

A nem reprezentatív, vegánok körében végzett kutatásból ugyanis kiderült, hogy a válaszadók 85 százalékát érdeklik a vegán kozmetikumok hirdetései, sőt, kifejezetten szívesen fogadják azokat. Hasonló folyamat figyelhető meg, mint más „zárt” csoportoknál, a gamerek is szívesen fogadják a csoportjuk irányába támogatólag fellépő szponzorokat.

Általánosságban kijelenthető, hogy a reklámok alapvetően az érzelmekre próbálnak hatni, egy érzést próbálnak közvetíteni, ugyanakkor a vegán fogyasztók őszinteséggel és informatív hirdetésekkel találkoznak szívesen. A kérdőívre adott válaszokból egyértelműen kitűnik, a legfontosabb szempont, hogy kiderüljön, miből és hogyan készül az adott áru.

Az elsöprő többség, 95% nyilatkozott úgy, hogy mindenképp utánanéz egy termék összetevőinek, mielőtt megvásárolja azt

– derül ki a kutatásból.

A már fent említett vegán térnyerésre sok márka próbál felülni, gyakran csak a „szavak szintjén”, azonban a tudatos vegán közösség nem áll meg egy adott termék vizsgálatánál. A válaszadók egy része szerint előny, ha az adott márka minden termékével képviseli a vegán szemléletet. Sokan pedig azt is lényegesnek tartják, hogy egy adott vállalat anyacége is vegán legyen – de legalábbis nagyra értékelik, ha a cég lépéseket tesz ebbe az irányba. Egy véleményező szerint ez alapvetően azért bír jelentőséggel, „mert különben továbbra is azon cégek zsebét tömnénk, akik csak a további növekedés érdekében dobnak piacra ilyen termékeket”.

A megfelelő üzenet mellett a csatornák is igen fontosak, jelenleg ugyanis a direkt vegán reklámozás zömében a Facebookra szorul, nem számítva a hagyományos gyártók vegán bélyeggel ellátott termékeit. Ugyanakkor a NetADclick felméréséből az is kiderül, hogy a mainstream online oldalak bannerein is szívesen találkoznának a vágánok a nekik szánt termékekkel. „Mindebből pedig az oldalak is profitálnak, hiszen a fogyasztó a tartalmon túli pozitív élménnyel köti össze őket” – húzta alá Tóth Gábor.

Ki fogja vezetni a céget?

1 napja

Mi lesz, ha valami váratlan történik velünk? Mi lesz a megteremtett értékeinkkel, vagyonunkkal és a céggel? Biztonságban van a család, a vagyon? A cég tovább tud majd működni zavartalanul?