Megjelent a 121 ország 239 jogkezelőjét tömörítő, összesen négymilliónál is több alkotót képviselő nemzetközi szervezet, a CISAC a 2017-es, globális adatokat összefoglaló éves jelentése. Az Artisjus a top 10-ben van a GDP-arányos jogdíjbeszedésben, a hetedik helyen, a GDP 0,035%-ával.

Magyarország: GDP-arányosan igen jó a beszedett jogdíj, a magánmásolási díj különösen fontos – írja a jelentés.

A hasonló jelentésekben rendszeresen közölnek olyan “esettanulmányokat”, amelyek az egyes országok adatait, trendjeit külön is megvizsgálják, ilyen például a CISAC mellett az IFPI jelentése is. Idén Magyarország is ezek közé került. A 13 milliárd forint, vagyis 43 millió euró éves szerzői jogdíj 3,6%-kal magasabb a 2016-osnál. (A teljes magyar jogdíjpiac ennél természetesen magasabb, ez csak a zenei, irodalmi és audiovizuális szerzői jogdíjakat tartalmazza – pl. az előadók és kiadók jogdíját nem.)

Az egyes jogkezelők hatékonyságát többféleképpen lehet a többi országokéhoz viszonyítani. Az Artisjus a top 10-ben van a GDP-arányos jogdíjbeszedésben, a hetedik helyen, a GDP 0,035%-ával. A CISAC szerint ezt a “rangsort” sok minden befolyásolja: a gazdaság fejlettsége, a jogi környezet, a jogkezelők történeti “érettsége” és persze jelenlegi hatékonysága.

Ahogy minden közös jogkezelőnek, így az Artisjusnak is az a feladata, hogy a szerzők és a többi jogosult jogdíjait maximalizálja olyan módon, hogy közben nem lehetetleníti el felhasználói oldalról a piacot sem. Arra törekszünk, hogy minél több helyen szóljon a zene, így magyar zenék is, tehát számunkra ez fontosabb mérője a sikernek, mint a GDP-arányos helyezés

– mondja dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

Az országról szóló jelentés kiemeli a hazai jogkezelés “évszázados történetét”, amely nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy a szervezet jogelődjét 1907-ben alapították. Érdekességképpen jegyzik meg, hogy a sok rangsorban az élen álló Franciaországban a közös jogkezelés története a jelentés szerint még az 1789-es forradalom előtt megkezdődött. A tágabb régió sokszínűségére azt a példát hozza a CISAC, hogy “míg Magyarország GDP-je kicsit alacsonyabb Kazahsztánénál, az itt beszedett jogdíj harmincszor magasabb”.

Kiemelik a magánmásolási díj a globális átlagnál jóval nagyobb arányát és fontosságát, a háttérzenei jogdíjak beszedésének hatékonyságát, valamint azt, hogy a hazai élőzenei piac “viszonylag telített”.

Ugyanakkor a jelentés a digitális kihívásokról is szót ejt: hazánkban e terület aránya jóval alacsonyabb a globálisnál, 2,2%, aminek a fő oka az, hogy a nemzetközi repertoárt nem itt, hanem közvetlenül jogosították a digitális szolgáltatóknál a nagy jogkezelők. Emellett az alacsony, az európai, amerikai átlag felét kitevő, előfizetési díjakat, illetve a “helyi nyelvű alkotások beazonosításának logisztikai nehézségét”.

Újra rekordot döntöttek a jogdíjak, a digitális terület meghaladta az egymilliárd eurót

Az összes beszedett jogdíj mértéke újabb rekordot döntött: 9,6 milliárd euró volt, az előző évi 9,2 milliárdhoz képest ez 6,2%-os növekedés.

A szerzői közös jogkezelők több repertoárt kezelnek: ezek közül a zene után keletkezik kimagaslóan a legtöbb jogdíj: 8,3 milliárd euró, ami az összes jogdíj 87%-a, és itt 6% volt a növekedés az előző évihez képest. Ezen túl a négy másik repertoár, a vizuális (ez a legnagyobb mértékben, 19%-kal), az audiovizuális, az irodalmi és a drámai művészet jogdíjai is nőttek.

A jelentés különösen nagy hangsúlyt fektet a digitális felhasználások után keletkezett jogdíjra, több okból is. Egyrészt itt komoly növekedésről lehet beszámolni: a digitális területen először haladta meg a jogdíj az egymilliárd eurót, mégpedig jócskán: 1,27 milliárd euró volt.

De mit jelez előre a digitális jogdíjak egymilliárd euró feletti száma hosszú távon? Az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója szerint:

A korábbi zenefogyasztási csatornák, azaz a rádió, televízió és a fizikai hanghordozók helyét még a mostaninál is jobban átveszik a digitális csatornák. Ezt a folyamatot mindenki a saját bőrén tapasztalhatja már most, de a digitális felhasználások után keletkező jogdíjak növekedési tendenciája is szépen mutatja. Az irány tehát az, hogy az online lesz a legfontosabb csatorna és idővel átveszi a többi szerepét.

Öt év alatt ez a jogdíjfajta több mint két és félszeresére (166%-kal) nőtt. Ugyanakkor a részesedése a teljes összegből még mindig viszonylag alacsony: 13% (az előző évben 11% volt). Ezen belül a zene digitális felhasználása 1,24 milliárd euró jogdíjat eredményezett, a repertoáron belül ez 15%-os részesedés, bár egyes országokban, Svédországban, Mexikóban és Dél-Koreában 30% fölött van.

A zenefogyasztás az egész világon átalakulóban van, de nem egyforma ütemben megy végbe ez a transzformáció a különböző országokban. Svédországban vagy Dél-Koreában már 30% fölött van a digitális jogdíjak aránya, míg például hazánkban még mindig csupán néhány százalék körül mozog. Ennek oka részben az, hogy a nemzetközi repertoárt nem itt, hanem közvetlenül jogosították a digitális szolgáltatóknál a nagy jogkezelők, de az is sokat számít, hogy az előfizetési díjak jóval alacsonyabbak nálunk, mint például az Egyesült Államokban

– mondja dr. Tóth Péter Benjamin.

Ez vezet a jelentésben gyakran előkerülő témához: az értéktranszferhez (más néven value gap). A zeneipar legkülönfélébb szervezetei évek óta hangsúlyozzák, hogy az olyan szolgáltatók, mint a YouTube, “rengeteg reklámbevételre tesznek szert a kreatív művek felhasználásából, ám ennek csak kis töredékét fizetik ki maguknak az alkotóknak. Továbbá jelentősen kevesebbet fizetnek, mint más stream szolgáltatók, amelyek ugyanazt a tartalmat kínálják” – foglalja össze a jelentés.

A jelentésben a CISAC vezetői üdvözlik az Európai Parlament szeptemberi döntését. Mint ismeretes, az Európai Parlament közel 200 szavazattöbbséggel elfogadta az új szerzői jogi irányelvet, amely biztosíthatja azt, hogy az interneten elérhető zenék, filmek és más művek alkotói végre tisztességes bevételhez juthassanak műveik felhasználásából. A tervezetet először visszadobta a parlament, ezt követően Európa-szerte erőteljes kampányba kezdtek a szerzők.

Sok lap idézi a szervezet elnöke, Jean-Michel Jarre szavait:

Az Európai Parlament döntése után büszke voltam, hogy európai vagyok – de most az erőfeszítések megduplázására van szükség. Biztosítani kell, hogy az európai országokban rendben végigmenjen a jogalkotási folyamat, és fontos precedenst teremthessünk, amire Európán kívül is lehet hivatkozni. Ezt üzenjük a világnak: ha Európa négy év vita után úgy döntött, hogy megoldja az értéktranszfer problémáját, akkor itt az idő, hogy más kormányok is felébredjenek és kövessék a példát.

A digitális felhasználások után keletkező jogdíj másik vetülete az, hogy a jogkezelők részéről nagyon komoly fejlesztésekre és ehhez beruházásra volt szükség ennek az eredménynek az eléréséhez. Ez egyrészt a jogosítási folyamat átalakítását jelenti, hogy a szerződések, díjszabások a különböző digitális szolgáltatók üzleti modelljére legyenek szabva. Másrészt a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb mennyiségű adat – amit a jelentés egyenesen “adatrobbanásnak” nevez – gyors és pontos feldolgozására is szükség van. Néhány szám érzékelteti ezt: a brit PRS for Music 2017-ben 6,6 trillió, a francia Sacem 2,1 trillió digitális zenefelhasználás adatait dolgozta fel.

Harmadszor pedig fontos megjegyezni, hogy – legalábbis egyelőre – a digitális felhasználás növekedése nem “kannibalizálja” a hagyományos platformokat, vagyis nem vonja el úgy a fogyasztókat, hogy az a más típusú jogdíjak csökkenését eredményezné. Épp ellenkezőleg: nőtt mind a televíziós és rádiós felhasználások jogdíja (40,8% a részesedése a teljes zenei jogdíjból), mind az élő és háttérzenei jogdíj (30,5% a részesedése); igaz, a CD-k mechanikai jogdíja csökkent.

A jelentés közli az on-demand videópiacról szóló elemzést, amit a Futuresource elemzője, David Sidebottom készített, akivel egy interjú is olvasható a Dalszerző blogon. Ez elsősorban az audiovizuális területet érinti, de természetesen a zenére is hatással van, például a sorozatokban használt dalok által.

Az elemzés szerint az előfizetős videóstream még csak néhány országban és kis mértékben vont el nézőket a hagyományos televízióktól. Ugyanakkor, ha ez a trend folytatódik, a jogtulajdonosoknak nem kell aggódniuk, ugyanis például a brit és ausztrál jogkezelők a televízióktól kapott jogdíj 20%-át szedték be a videóstream szolgáltatóktól – miközben ezek részesedése a tévénézés idejéből ennél alacsonyabb.

A jelentés egyébként többször említi, hogy a televíziós jogdíjak annak ellenére emelkedtek, hogy a műsorszolgáltatók “agresszíven” próbálják lenyomni a díjakat – aminek egyik oka a reklámköltések részbeni átcsoportosulása az online felületekre.

A digitális kihívásokkal kapcsolatban az Artisjus szakembere elmondta:

Az olyan piaci adottságokra, mint az alacsony előfizetési díjak, nincs ráhatásunk, arra viszont igen, hogy az online elhangzó művek beazonosítása professzionálisan történjen. Egyrészt jelentős előrelépés, hogy a szerzők egyre tudatosabbak a jogdíjaik terén. Tudják, mielőbb érdemes regisztrálni a dalaikat, zeneműveiket az Artisjusnál ahhoz, hogy a hozzánk beérkező adatok és jogdíjak megtalálják jogos gazdájukat – vagyis őket. A szerzők a dalaikat egyébként nagyon egyszerűen és kényelmesen regisztrálhatják az online rendszerünkben. A jobb beazonosítást segíti az is, hogy egy éve megállapodtunk a katalán BMAT vállalattal. A zenék monitorozását végző cég algoritmusa többek között a YouTube, a Spotify, a Deezer játszási adatait veti össze az Artisjus adatbázisában található zeneművekkel. Ennek eredményeként az eddiginél sokkal jobb minőségű adatot kapunk arról, hogy a digitális zeneszolgáltatóknál mely zeneművek hányszor hangzottak el, és jóval több zeneművet tudunk majd beazonosítani általa.

A jelentés kitér a magánmásolási díjakra is. Ennek összege 2017-ben az előző évihez képest 33,3%-kal nőtt, de a teljes, globális összegből a részesedése csak 5,1%. (A zenei jogtulajdonosok 70,6%-ot kaptak ebből, vagyis a zene relatíve kevésbé részesül ebből a jogdíjfajtából, mint a többi repertoár.) Érdekes egyébként, hogy az összes magánmásolási díj több mint felét Franciaországban szedték be. Itt van még bőven tér a fejlődésre a CISAC szerint. A jelentésben az olvasható, hogy 74 országban van törvény a magánmásolási díjról, azonban ennek alig több mint felében, 38 országban létezik hatékony rendszer ennek beszedésére.

A CISAC jelentése angol nyelven ezen a linken elérhető.