2012. február 14.

Ryanair marketing nyomulás

Ingyen repülőjegyeket osztanak, háromszáz millióért reklámoznak.

Ingyen repülőjegyeket osztanak, háromszáz millióért reklámoznak.

Egy hónap alatt egymillió eurót (kb. 290 millió forintot) költ a Ryanair Magyarországon reklámra - írja az MTI, Michael Cawley vezérigazgató-helyettes közlésére hivatkozva. Hozzátette: eljárást kezdeményeznek a Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál, mivel annak valódi tulajdonosa az Európai Unión kívüli állampolgár, így állításuk szerint a versenytárs megszegi az uniós szabályokat.

A Ryanair vezetője az MTI-nek elmondta: 45 ezer foglalásuk érkezett az elmúlt két hétben. Ez tovább nőhet, nemcsak a klasszikus reklámkampánynak, hanem a nem hagyományos eszközök bevetésének köszönhetően is. A mai napon például kétféle módon is ingyenjegyeket osztogatnak.

Az IHO.hu információi szerint a társaság a Westend első emeletén oszt szét ezer repjegyet. Emellett a Bónusz Brigád regisztráltaknak szóló szokásos napi szerencsekerék sorsolásán is ingyen Ryanair-jegyekhez lehet jutni. Utóbbi felületen akkora volt az érdeklődés, hogy egy időre az oldal leállt, mostanra azonban újra megy.