2017. május 25.

SABRE győztes a Café kampánya

A világ egyik legnagyobb PR kommunikációs versenysorozatának, a SABRE Awards-nak EMEA régiójában nyert arany díjat az OTP Nyugdíjpénztár és a Café PR „Nem dolgozhatsz örökké!”kampánya.

A 25 éves múltra visszatekintő SABRE Awards-ra évről évre több ezer nevezés érkezik a világ minden tájáról. Idén csak az EMEA régióból több mint 2400 munkát értékeltek a szervezők, a „Nem dolgozhatsz örökké!” kampány a pénzügyi szolgáltatások kategóriájában nyert. A projektet ezzel a díjjal már hatodik alkalommal ismeri el a szakmai zsűri, ugyanis tavaly év végén a European Excellence Award mellett második helyezést ért el az Eventiada kelet-közép európai, regionális versenyén, egy ezüst és egy bronz helyezést kapott a 2016-os Kreatív Prizma kommunikációs versenyen, valamint a Sándor Imre PR díjat is megnyerte.

A kampánnyal tavaly év elején a készítők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy bemutassák a magyar lakosságnak, milyen jövő vár rájuk, ha – a terveiknek megfelelően – valóban aktív munkával töltik majd a nyugdíjas éveiket. Kutatási adatokra támaszkodva szerettek volna egy valós képet adni a lakosság azon kétharmadának, akik egyáltalán nem tervezik, hogy félretesznek a nyugdíjas éveikre. A komoly témát humoros köntösbe öltöztetve megszületett a légkalapáccsal virtuózkodó Ottó bácsi, és a belvárosi pultosokat megszégyenítő Szveta néni. Az online eszközök, és egy hajókirándulással összekötött kampányindító esemény után az ügynökség felépítette az ország első Nyugdíjas-múzeumát a Gozsdu udvarban, ahol a fiatalok személyesen is találkozhattak a jövőjükkel, vagyis a múzeumi vitrinekbe száműzött – és öngondoskodás hiányában eltűnő – tipikus időskori hobbikkal.

A szokatlan, újszerű megoldásokat nem csak a szakmai zsűri, de a lakosság is pozitívan fogadta, hiszen a kampány ideje alatt az OTP Nyugdíjpénztárhoz többen csatlakoztak, mint a korábbi évek azonos időszakában.