A Magyar Public Relations Szövetség kihirdette ki a Sándor Imre PR-Díjért meghirdetett versenyének eredményét. Idén tizenöt pályázó összesen huszonnégy projektje indult a versenyen. Tizenkét pályamunka került shortlistre, melyek közül öt kommunikációs kampány érdemelte ki a Sándor Imre PR-Díjat. Hírnévmenedzsment kategóriában 2016-ban nem ítélt meg díjat a zsűri.

Sándor Imre a hazai kommunikációs iparág egyik elméleti megalapozója, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének korábbi vezetője volt. A róla elnevezett díjat, az MPRSz immár ötödik éve ítéli oda a pr-szakma legjobbjainak.

A háromtagú szakmai zsűri a pályázatok elbírálása során öt szempont szerint értékelte a pályázatokat (egyforma súllyal): az alapkoncepció értékelése, illetve a szakmai eszköztár kiválasztása; a kommunikációs üzenetek megfogalmazása; az újszerűség, a megvalósítás gondossága és az eredmények bemutatása. A zsűri döntése alapján összesen 12 projekt került shortlistre hírnévmenedzsment és kommunikációs kampány kategóriában.

„A zsűri egységes volt a díjak odaítélése során, melynek alapján 2016-ban összesen 15 pályázó 5 projektje kapta meg a Sándor Imre PR-Díjat. Örömteli, hogy az induló pályázatok száma alapján kijelenthető: mára a Sándor Imre PR-Díj egy jelentős szakmai megmérettetéssé, elismeréssé érett” – foglalta össze a tapasztalatokat R. Kovács Dániel, a Sándor Imre PR-Díj zsűrijének elnöke, az MPRSz elnökségi tagja, a Front Page Communications ügyvezetője. A zsűri tagja volt még Bodó Teodóra, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatóságának vezetője, Szigeti Péter, a Kreatív egykori főszerkesztője, jelenleg a Kreatívot kiadó Professional Publishing Hungary tartalomfejlesztési vezetője.

2016-ban Sándor Imre PR-Díjat kaptak:

(minden díjazott kommunikációs kampány kategóriában indult)

  • Chio Mozdulj Gamer

Pályázó: Avantgarde Group

  • OTP Nyugdíjpénztár – „Nem dolgozhatsz örökké!” kampány

Pályázó: Café PR

Társpályázó: Café Communications

  • Fusion Vizijóga kommunikációja

Pályázó: NeoNoir Kommunikációs Kft.

  • Az influenza busz – Oltási kampány

Pályázó: Uniomedia Communications

  • Civilek a 2017-es költségvetésről

Pályázó: X Kommunikáció Központ Nonprofit Kft.

A shortlistre került pályázatokról itt olvashat.

A díjnyertes pályázatok hamarosan megtekinthetők lesznek az MPRSz honlapján.

A Mozinet is a #MeToo mellé áll

10 órája

A #MeToo kampányhoz kapcsolódva a Mozinet a Megtorlás című film október 23-án, este 19.30-kor kezdődő vetítésének a teljes rá eső bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) számára ajánlja fel.