2019. május 22.

Sláger Tábor néven szervez nyári gyermektábort az Ökumenikus Segélyszervezet

A Sláger FM a táborokra adománygyűjtő akciót szervez: egyetlen SMS küldésével 250 forinttal járulhatnak hozzá a hallgatók a táborokhoz.

A szegénység ellen küzdő Ökumenikus Segélyszervezet egyik fő célkitűzése a nehéz körülmények között élő gyermekek támogatása, fejlesztése, felzárkózásuk elősegítése. Ennek keretében hívták életre a „Kapaszkodó” programjukat, amelynek részeképp nyáron három tematikus táborba bántalmazott, illetve hátrányos helyzetű gyermekeket várnak.

A Somogy megyei Kastélyosdombóra szervezett bentlakásos táborokban a résztvevő kicsik szakszerű segítséget kapnak a traumáik feldolgozásához, emellett megtapasztalhatják a felhőtlen gyermekkor egyik fontos részét, a nyári táborok élményét és közegét, mely által a fejlesztési folyamat is sokkal hatékonyabb, mint a megszokott környezetben.

Az idei tábor kiemelt támogatója a Sláger FM. Annak érdekében, hogy minél több gyermek részvételét tudják finanszírozni, a csatorna hallgatói segítségét kéri május 22-én. „A Sláger FM hallgatói valódi közösségé nőtték ki magukat az elmúlt évek során, bízunk benne, hogy aktívan részt vesznek a jó ügyért indított kampányunkban. A magunk részéről igyekszünk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy adakozni fontos és hasznos, és nagy szükség is van rá – mondta el az adománygyűjtő akció kapcsán Jáksó László, a Sláger FM kreatív igazgatója. – Február másodika óta regionális csatornaképp hetente több százezer hallgatónak csinálunk műsort. Hisszük, hogy a segítségükkel komoly összeg gyűlhet össze a gyermekek számára. Van okunk bizakodónak lenni: partnereink, a műsorvezetők, a gyártásban dolgozó kollégák mind szívügyüknek tekintik ezt az akciót.”

„Nyári táborainkban a vidám élményprogramok és a felzárkózást segítő fejlesztő foglalkozások egyaránt meghatározó élményt jelentenek a nehéz sorsú gyermekeknek. Nem túlzás azt mondani, hogy aki hozzájárul e táborok megszervezéséhez, az életreszóló pillanatokat ajándékoz. Nagyon örülünk annak, hogy a Sláger FM-nek köszönhetően felhívásunk most még több emberhez eljuthat. Példaértékű a Sláger FM csapatának elkötelezettsége: ez már a harmadik alkalom, mikor a csatorna hallgatói közössége egy fontos ügy érdekében fog össze!”– emelte ki a Sláger Tábor akció kapcsán Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikáció igazgatója.

Aki szeretne részt venni az adománygyűjtésben, május 22-én, szerdán küldje el SMS-ben a „Sláger Tábor” szavakat a 1353-as számra.

Megalakult a People Group

5 órája

Új integrált ügynökségi csoport jött létre People Group néven, melynek tagjai között szerepel az 1080p reklámügynökség, a 1080pR pr-ügynökség, az UP Advertising és az ArtMedia is - írja a mmonline.hu.