A Magyar álom alcímmel meghirdetett verseny célja a főszervező, Geszti Péter elmondása szerint az, hogy az egyre szűkülő médiatérben felületet biztosítson a civil gondolatoknak, véleményeknek.

Geszti rámutatott arra is, hogy „soha nem volt ennyire politikus az ARC”, mint az idén. Szabó Simon zsűritag szerint ennek oka lehetett az is, hogy „ma már az is politizál, aki nem.”

A szakmai partnerek közül a Hammer Advertising a professzionális kreativitás szempontjait figyelembe véve díjazta Nassli Viktor Duplagondol című, a leadképen is látható munkáját, melyet a grafika, a színhasználat, a szövegírás és a mondanivaló szempontjából is kiemelkedőnek találtak.

Az ARC-ot idén első ízben támogató Budapest Adschool kifejezetten a szövegírás szempontjából döntött Edőcs Zsófia és Kovács István Vissza a jövőbe! című plakátja mellett.

Szintén különdíjat adott át a mostanában outdoorban is utazó Magyar Kétfarkú Kutyapárt, ezt Mester Kata és Mester Éva Hajnalka Bátor című munkája érdemelte ki.

Fotó: Az MKKP különdíjasok oklevelei

A verseny fődíját idén Kelemen Orsolya nyerte, nem meglepő módon aktuális témákat feldolgozó-ötvöző plakátjával.

Az idei rendezvény újdonsága a Szerintem címmel folytatott szervezett tárlatvezetés, melyen többek között Geszti Péter, Till Attila vagy Winkler Nóra gondolatait megismerve lehet bejárni a kiállítást.

Az idei másik újdonságról, az ARC+ Hétköznapi csodák kezdeményezésről testvérlapunk, a Márkamonitor számolt be.

Az ARC finanszírozási problémái – melyekről Geszti Péter a nemrég megjelent interjúban is beszélt – a 250-nél is több támogató ellenére továbbra sem oldódtak meg, így várják a további felajánlásokat.

A verseny fő médiatámogatói a Mediaworks és a HVG, médiatámogatói a Népszabadság, a Műértő, a Kreatív, az Octogon, a Stílblog, az Antropos és az Amdala.hu.