2014. január 30.

Sok kérő a Mediasetre

Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az olasz médiabirodalom leválasztani kívánt ága iránt, pedig még el sem indult igazán a verseny.

Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az olasz médiabirodalom leválasztani kívánt ága iránt, pedig még el sem indult igazán a verseny.

Az egyik olasz gazdasági kap értesülése szerint ugyanis a Bouygues-csoport kisebbségi tulajdonában álló francia TF1-médiaház is feliratkozott a listára, amelyen patinás nevek sorakoznak.

A prémium tartalmakat szolgáltató részlegre ugyanis a cikk szerint a szintén francia Canal+, a német RTL, a spanyol Telefónica és a katari Dzsazíra-csoport, valamint a BlackRock befektetési alap mellett szemet vetett az a páros is, amely ez év elején szállt ki (jelentős nyereséggel) Európa egyik legnagyobb médiavállalkozásából.

Mint arról alig egy hete portálunk is beszámolt: a KKR és a Permira eladta utolsó ProSiebenSat.1-részvényeit is, pár nappal később pedig az is kitudódott, hogy jól kerestek a bolton: az SBS-érdekeltségek korábbi eladását nem számítva végül 550 millió eurót kaszáltak a bolton.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.