2012. március 13.

Svájci befektető az Est Mediánál

A befektetési csoport három év alatt maximum egymilliárd forintot fektet be a társaságba.

A befektetési csoport három év alatt maximum egymilliárd forintot fektet be a társaságba.

A tavaly szeptemberi alaptőke-emelést követően a svájci GEM is csatlakozott az Est Media intézményi befektetőihez. A 3,4 milliárd dollár tőkéjű befektetési társaság a következő három évben legfeljebb egymilliárd forint tőkebefektetésre vállalt kötelezettséget, illetve öt éven belül további 3 millió darab részvény 280 forintos kibocsátási áron történő lejegyzésére kapott opciót - közölte a cégcsoport.

A 2012. március 13-án megkötött szerződések hatálybalépésének feltétele egyfelől, hogy az Est Media közgyűlése (az idei éves rendes közgyűlés napirendjének keretében) ezt jóváhagyja, másfelől, hogy  2012. május 10-ig megállapodjanak az elszámolással megbízandó pénzügyi vagy befektetési szolgáltatóval.

"A GEM-mel történt megállapodást az üzleti céljaink elérésének hátterét biztosító mérföldkőnek tekinthetjük, ami egyben az elmúlt csaknem egy év reorganizációjának sikerét is visszaigazolja. A befektetési szerződéseknek köszönhetően a tavalyi alaptőke-emelést követően újabb számottevő intézményi forráshoz juthatunk. Ez rövid távon támogathatja az Est Media cégcsoport refinanszírozási törekvéseit, középtávon pedig a társaság nemzetközi out-of-home médiatevékenysége fejlesztését és – esetleges további földrajzi – terjeszkedését, illetve az ehhez kapcsolódó hatékonyság- és eredményességnövelő beruházások megvalósítását segítheti elő" - mondta el a tranzakcióról Pankotai Csaba vezérigazgató.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.