A MOL minden feltöltött kép után 500 forinttal támogatja az első Autista Krízis Ház és Oktatási Központ létrehozását.

A 2019-es fesztiválszezonban is meghirdette jótékonysági akcióját az Út a Mosolyért Alapítvány. A Telekom VOLT, a Balaton Sound, a Sziget és a Strand fesztivál látogatói egyszerűen, mindössze az eseményen készült fotóik feltöltésével segíthetik az alapítvány aktuális célkitűzését, az első Autista Krízisház és Oktatási Központ létrehozását.

Fontos, hogy a fényképeket az #együttazautistákért hashtaggel megjelölve osszák meg a közösségi média felületeken, mert így a MOL felajánlásának köszönhetően minden egyes kép után 500 forint adományban részesül az alapítvány.

A központban szakszerű és hatékony segítséget tudnak majd nyújtani a súlyos autizmussal élő személyeknek és családjaiknak, valamint tanulási, tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítanak a szakemberek számára, a Heim Pál Gyermekkórház, az Autisták Országos Szövetsége és az Autizmus Általános Iskola munkatársainak szakmai közreműködésével.

Az autizmussal élő emberek sok odafigyelést és törődést igényelnek, speciális élethelyzetüket leginkább a fiatalok érthetik meg, hiszen ők alkotják a társadalom legnyitottabb csoportját. Ezért is számítunk tehát rájuk, hogy idén a fesztiválozás egyszerre szóljon a szórakozásról és a jótékonykodásról. Elhatároztuk, hogy az idén is biztosítjuk számukra ezt a támogatási lehetőséget, a MOL-nak pedig ezúton is nagyon köszönjük, hogy minden egyes feltöltött kép után 500 Ft-tal járul hozzá céljaink megvalósításához

– nyilatkozta Szijjártó-Nagy Szilvia, a kiemelten közhasznú Út a Mosolyért Alapítvány elnöke.

Az alapítvány céljait a fesztiválszezonon kívül is, egész évben támogathatják az adományozók a 13616-os adományvonal segítségével.

Petíciót indítottak a civilek

2019. augusztus 16.

Tiszta levegőt a Duna-partokon is: radikálisan csökkentsék a hajóforgalom okozta levegő- és zajszennyezést! címmel indít kampányt a Levegő Munkacsoport és az aHang.