2014. március 19.

Szépített a CME

De még így sem az igazi a térségben erős pozíciókkal rendelkező, de Magyarországról réges-rég kivonult társaság pénzügyi összképe.

De még így sem az igazi a térségben erős pozíciókkal rendelkező, de Magyarországról réges-rég kivonult társaság pénzügyi összképe.

A 691 millió dolláros nettó árbevétel 10,6 százalékos csökkenést jelent a beszámoló szerint, miközben az OIBDA (azaz az amortizáció és az értékvesztés előtti működési eredmény) 125 millióból mínusz 26,5 millió dollárba fordult. Csökkent ugyanakkor a Central European Media Enterprises (CME) működési vesztesége, amely 2012-ben még 488, tavaly már "csak" 183 millió dollár volt.

A nettó veszteség eközben 546-ról 281,5 millió dollárra csökkent a CME-nél, amelynek menedzsmentje tavaly ősszel nemes egyszerűséggel elfogadhatatlannak nevezte a 2013-ban vezetőváltáson átesett társaság pénzügyi mutatóit. Ilyen mutatók mellett pedig az is szép eredménynek számít, hogy a CME a tavalyi év utolsó három hónapjában jelentősen javított számain.

Új város csatlakozott a Coca-Cola dunai projektjéhez

2 napja

A Coca-Cola HBC Magyarország támogatásával indult I Love Duna projekt a strandolás és a folyóhoz köthető szabadidős programok népszerűsítésén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a felelős vízhasználat fontosságára.

Innovációs versenyt hirdet az SAP

2 napja

15 ezer eurós összdíjazású, kétfordulós régiós innovációs versenyt hirdet az SAP, a Techstars accelerátorral közösen. A résztvevőknek nagyvállalatok létező problémáit kell megoldaniuk.