2012. február 14.

Tágítja a fókuszt a SUU

Ötödik alkalommal rendezik meg a startup konferenciát, idén jobban nyitnak a régió, Amerika és a nem online induló cégek felé.

Ötödik alkalommal rendezik meg a startup konferenciát, idén jobban nyitnak a régió, Amerika és a nem online cégek felé. Újdonság, hogy valójában két rendezvény lesz, a második tétje egy tíz hetes ösztöndíj a Singularity Universityre, ahol az az alapkérdés, hogy hogyan lehet innovációk segítségével egymilliárd embernek segíteni. Ha tévedés is azt gondolni, hogy Amerika idehozható, de a támogatási és vállalkozói kultúráért azért érdemes a ″szomszédba″ menni.

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a StartUp Underground (SUU) konferencia, melynek március 8-án a Corvin mozi ad helyet. Mint Berényi Konrád és Miskolczy Csaba, az egykori alapítók közül máig megmaradt főszervezők elmondták: tavaly került válaszút elé - a még mindig inkább missziós célú és nem profitorientált - rendezvény: az első évek fésületlensége után megváltozott a helyzet, a startup témával sokan kezdtek el foglalkozni, és professzionalizálódni kellett.

Szándékaik szerint e folyamat újabb lépése az idei rendezvény, ahová 400-500 embert várnak a szervezők. A konferenciát G. Noel, az Európai Befektető Egyesület (EVCA) elnöke nyitja meg, Startupok a globális gazdasági fejlődésért című előadásával. Mellette más külföldi előadók is eljönnek, de nemcsak ebben nyit a SUU a határokon túlra.

2012-ben valójában két esemény lesz, az egyik maga a konferencia március 8-án, a másik pedig egy régiós startup verseny, melynek tétje egy 30 ezer dolláros ösztöndíj a Singularity Universityre (SU), melyet többek között a Google, a Cisco és a NASA alapított a Szilícium-völgyi - és azon túli - tudás összegyűjtésére és sikeres, "világmegváltásban" gondolkodni képes startupok "kitermelésére".

A régiónkból nem sokan vettek még részt a tízhetes amerikai kurzuson, itthonról elsőként Szabó Csaba, aki a sajtóeseményen elmondta: a SU-képzés célja, hogy az innovatív fiatalokat és a Szilícium-völgyben meglévő tudást hozzák össze, más oldalról pedig az exponenciálisan fejlődő technológiákat állítsák a globális léptékű kérdések megválaszolásának szolgálatába. Hozzátette: nem egy újabb hagyományos startup verseny a cél, hanem hogy az induló vállalkozások valódi piaci visszacsatolást kapjanak.

Ott volt az eseményen Nagy Andrea, a Singularity University egyik önkéntes kommunikátora is, aki szerint a díjként nyerhető képzés nem csak az átadott tudás miatt érdekes, hanem elsősorban a szemléletformálás miatt. Bár szerinte sem érdemes feltétel nélkül Amerikával példálózni, mivel más a magyar és az amerikai piac, üzlet és kultúra, de a vállalkozószellemet, illetve céges oldalról a támogatási kultúrát be lehetne hozni, s ezek elsajátíttatását már az iskolában el kellene kezdeni.

Miközben itthon is javul a helyzet (például a szponzortárgyalások a szervezők szerint nyitottságot jeleznek a nagy cégeknél), sok vezető ma még nem látja be, miért fontos és érdemes az innovációkat támogatni, akkor is, ha kívülről érkeznek az ötletek. Persze itthon erős korlátot jelent az anyavállalati függés, de a mozgástér még tágítható a jelen állapothoz képest.

Az idei rendezvénysorozat nem csupán annyiban jelent nyitást, hogy a tervek szerint a magyarok mellett a régió ígéretes induló vállalkozásaira is nagyobb figyelem jut, illetve Amerikában adódhatnak lehetőségek a legjobbaknak, hanem abból a szempontból is, hogy a szervezők igyekeznek tágítani az indulók körét iparág szerint is. Itthon egyelőre a startupokról mindenkinek a netes, mobilos cégek jutnak eszükbe, pedig ez nemzetközileg nem állja meg a helyét, s a versenyre várják a jelentkezőket akár a nanotechnológia vagy bármely más terület képviseletében is.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.