2011. június 15.

Technológiai cégekbe fektetne a Day One Capital

20-80 millió forintot fektetnek be a jövőben a kiválasztásra kerülő kisvállalkozásokba. Az angyal-befektető tőkealap elnöke Straub Elek.

20-80 millió forintot fektetnek be a jövőben a kiválasztásra kerülő kisvállalkozásokba. Az angyal-befektető tőkealap elnöke Straub Elek.

A közeljövőben olyan kockázati tőkealapot indít a Day One Capital, amely a tervek szerint minimum 400 millió forint kockázati tőkével, hatéves futamidővel, zártkörű alapként főleg fejlődőképes kiscégekbe fekteti tőkéjét - számolt be az MTI a cég sajtótájékoztatójáról.

Az angyal-befektető tőkealap elnöke Straub Elek, aki több mint tíz évig volt a Magyar Telekom vezérigazgatója. A vezérigazgatói pozíciót pedig Kákosy Csaba tölti be, aki egy ideig gazdasági és közlekedési miniszterként tevékenykedett.

A kockázatitőke alapkezelő elsősorban technológiai cégekbe fektetné összegyűjtött pénzét. Ahogy az a weboldalukon is olvasható, az informatika, energetika, illetve a távközlés területén működő startupokban gondolkodnak.

Az alapítók saját vagyonukból 80 millió forintot ruháznak be, a további "befektető társak" pedig minimum 15 millió forinttal szállhatnak be. Közlésük szerint már több mint 30 céggel tárgyaltak, s a kiválasztott startupokba 20-80 milliót fektetnek majd be.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

1 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.