2016. június 08.

Tendert nyert az Isobar Budapest

A tendert még május elején írták ki, melyben három éles briefre dolgoztak a meghívott ügynökségek.

A Burger King marketing csapata egy tucat Oreo Shake-kel lepte meg az ügynökséget Kacsa utcai irodájában, hogy ily módon jelentsék be a győzelmüket.

A tendert még május elején írták ki, melyben három éles briefre dolgoztak a meghívott ügynökségek: a HPS, a Ten Media, a Global Plaza, a Friendly és az Isobar. Ebből két feladat a Burger King, egy pedig a Bellozzo olasz étterem kampányának kidolgozásáról szólt.

Az Isobar Budapest készítette el a tender anyagot a DAN másik ügynökségével, a Vizeummal együtt, akik egyébként kilenc európai országban működnek együtt a márkával. Ennek legfontosabb előnye, hogy a kreatív ötleteket a média stratégiával szoros integrációban dolgozták ki. Az ügyfél számára külön megnyerő volt a prezentáció során a Brand Commerce módszertan és a két ügynökség közötti tudásmegosztás.

Az együttműködés hamarosan kezdetét is veszi az egyik brief megvalósításával.