2016. december 16.

Több mint 12 ezer gyerekhez jutott el a program

2015 novemberében indította útjára a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország közös pályaorientációs programját, a Legyél Te is Informatikust.

A kezdeményezés célja, hogy a vállalati tudástőkére és önkéntességre alapozva a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország szakemberei megmutassák a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek az IT karrierben lévő lehetőségeket. Az előadások során a kidolgozott, komplett oktatási anyag mellett az önkéntesek saját karriertörténetük felvázolásával is közelebb hozzák a szakmát a diákokhoz.

„Egész Európában növekvő tendencia az informatikus szakemberhiány, több százezerre tehető a betöltetlen álláshelyek száma, az IVSZ számításai szerint Magyarországon is nagyságrendileg 22 ezer informatikus hiányzik jelenleg a munkaerőpiacról. Mindemellett a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül sem látnak sokan perspektívát ebben a szakmában, ezen a szemléleten igyekszik változtatni a Legyél Te is Informatikus” – fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

A program egy év alatt valódi benchmarkká vált a hazai vállalatok számára a pályaorientációs és az önkéntes tevékenységek között. 2017 januárjától az IT Services Hungary szakemberei is csatlakoznak önkéntesként a kezdeményezéshez, elősegítve ezzel azt a távolabbi célt is, hogy teljes iparági összefogássá nője ki magát a program.

Ezt az 5 dolgot rontják el a cégek a weben

8 órája

A vállalatok számára az online tér kiemelt fontosságú marketingeszköznek számít, hiszen a cég az interneten keresztül tudja bemutatni magát, építeni a márkáját.