2018. december 05.

Több mint hatmillió forint gyűlt már össze a telefonhívásokból

Több mint hatmillió forint gyűlt már össze a Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő kampányban a 13630-as telefonszám felhívásával - mondta el Siklósi Beatrix, az M5 csatorna igazgatója.

Kiemelte, hogy az idei Jónak lenni jó! akcióval az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjtenek, a kampány december 16-án egész napos műsorfolyammal zárul - közölte az MTI.

Közlése szerint mindazok, akik tárcsázzák a 13630-as telefonszámot, hívásonként 250 forinttal támogatják a jótékonysági akciót, amelybe bekapcsolódott a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően számos exkluzív tárgy megvásárlásával is segíthetik az emberek a cukorbetegeket. Ezek közül is kiemelte Lionel Messi labdarúgó világklasszis mezét, amelyet egy Barcelonában élő, segítő szándékú magyar ajánlott fel a Jónak lenni jó! számára.

Emellett José Carreras operaénekes dedikált sálját is meg lehet vásárolni. Plácido Domingo operaénekes a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató egyik hegedűjét írta alá.

A csatornaigazgató kiemelte, hogy Angelo Comastri, a Szent Péter-bazilika főpapja egy ezüst érmét ajánlott fel, amelyet a vatikáni székesegyház alapkőletételének 500. évfordulója alkalmából verettek 2006-ban.

A megvásárolható tárgyak között szerepel még mások mellett Nagy Feró dedikált babos kendője, egy Görbicz Anita kézilabdázó és Vincze Ottó focista kézjegyével ellátott kézilabda, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjától egy dedikált textilkép, Kovács Áron énekes aláírt pólója, Oláh Gergő zenész-énekes bakelitből készült dedikált faliórája, valamint Szandi és Bogdán Csaba által dedikált svájcisapka is.

Az Aranyok Aranya című műsor készítői és utazó szereplői, Ugron Zsolna, Csorba László, Várkonyi Gábor a Zichy Mihály grafikáival illusztrált Arany János Balladái című kötetet ajánlották fel, amely egy éven át 7 országot és 33 várost utazott körbe velük a sorozat forgatásakor.

A megvásárolható és a licitre bocsátott tárgyak a ezen az oldalon érhetők el.

Mindezek mellett száz cukorbeteg gyermeket hívnak meg december 16-án a Budapest Music Centerbe arra a koncertre, amelyen bemutatják a Magyar Zene Háza-projekt zajszimfóniáját.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára, 2013-ban a Katolikus Karitász részére, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, 2016-ban a Magyar Református Szeretetszolgálat számára, tavaly pedig a Máltai Szeretetszolgálat javára szervezett adománygyűjtést.

Címkék: média gazdaság m5