2011. június 10.

Tovább koncentrálódik az internetes piac

2011 első negyedévében 418 internetes szolgáltató volt Magyarországon, ám a piac 90 százalékán mindössze 13 osztozott, derül ki a KSH jelentéséből.

2011 első negyedévében 418 internetes szolgáltató volt jelent Magyarországon, ám a piac 90 százalékán mindössze tizenhárman osztoztak, derül ki a KSH jelentéséből. Az online előfizetések száma március végén már meghaladta a 3,4 milliót, ami ötödével több, mint 2010 ugyanezen időszakában.

11,9 millió mobilelőfizetés

Nyilvánosságra hozta a 2011 első negyedévére vonatkozó távkölzés és internet témájú jelentését a KSH. Eszerint a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt alig 11 ezerrel bővült, s így március végére elérte a 11,9 milliót. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, ami ellensúlyozta a feltöltő kártyás szegmens 386 ezres visszaesését.

Ezzel a vizsgált időszak végére 100 lakosra 119 mobil-előfizetés jutott. A mobilhálózatokban 2010 első negyedévéhez képest mindössze 1 százalékkal több hívást kezdeményeztek, és 5 százalékkal nőtt a telefonálással töltött összidő. Egy előfizetésre átlagosan 367 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás átlagos hossza pedig 2,3 perc volt. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő több mint háromnegyedét mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

 

Csökkenő vezetékes piac

Bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre inkább nyomulnak a vezetékes hívásszolgáltatásokkal, március végén az egy évvel korábbihoz képest 63 ezerrel kevesebb, összesen 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben. Ennek 27 százaléka VoIP-hangcsatorna (kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás), 15 százaléka pedig ISDN.

A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a vizsgált időszak végén 29 volt. Az ezekről indított hívások száma és időtartama 6, illetve 5 százalékkal csökkent 2010 első negyedévéhez képest. A hívások átlagos időtartama 3,3 percet tett ki.

A KSH kiemeli: az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése ahhoz vezetett, hogy az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek vezetékes telefonról, mint mobilról.

 

Koncentrálódó online piac

Az internetes piac bővülése tovább folytatódott, így 2011 márcfiusának végére az előző évhez képest öttel több, összesen 418 internetszolgáltató volt jelen. A piac tovább koncentrálódott: 13 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.

Az online előfizetések száma a negyedév végén meghaladta a 3,4 milliót, ami ötödével több, mint 2010 ugyanezen időszakában. A vezeték nélküli szegmens egy év alatt 39, míg a mobilinternet szegmens 44 százalékkal nőtt. Így március végére az összes internet-előfizetés 40 százaléka a mobil kategóriába tartozott, ami tavalyhoz képest 7 százalékpontos bővülést jelent.

A vezetékes internet két legjelentősebb típusa közül a kábelhálózatos előfizetések 11 százalékkal gyarapodtak, míg az xDSL-előfizetések csoportja kisebb mértékben csökkent. Összességében a szélessávú előfizetések száma egy év alatt 5 százalékkal nőtt.

Az online előfizetésekből származó nettó árbevétel 2011 első negyedévében megközelítette a 34 milliárd forintot, ami folyó áron 1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása tehát nem tükrözi az előfizetések számának dinamikus bővülését, elsősorban az akciók és a díjak mérséklődése miatt.

 

További részletek a csatolt dokumentumban.

Kapcsolódó dokumentumok

Magyarországon startol az UNICEF új programja

17 órája

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.