Túllépte a 60 milliárd forintos határt tavaly a hazai televíziós reklámbevételek összege – derül ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete és az EY tanácsadócég elemzéséből.

Tovább nőttek a reklámbevételek 2018-ban az előző évhez képest – mutat rá a MEME és az EY 14. alkalommal kiadott jelentése. A bővülés mértéke elérte az 510 millió forintot, ami 1 százalékos erősödést jelent. A reklámtorta nagysága 60,7 milliárd forintot tett ki, amely tartalmazza a klasszikus televíziós hirdetéseket (spot) és minden egyéb reklámértékkel bíró megjelenést is, mint például a termékelhelyezés vagy a műsorszponzoráció (non-spot).

Az elmúlt három évben, lassuló növekedés mellett, összesen több mint 17 százalékkal bővült a televíziós reklámköltések piaca. Míg a piaci hirdetésekből származó bevételek emelkedtek, addig az állami reklámköltések láthatóan visszaestek

– mondta el Kovács Krisztián a MEME elnöke.

 

Az állami megbízások a televíziós reklámköltések 11 százalékát tették ki 6,9 milliárd forint értékben, ami 7 százalékos csökkenést jelent a 2017-es összeghez viszonyítva. Mindeközben a versenypiaci hirdetésekből származó bevételek 2 százalékkal növekedtek és megközelítették az 53,8 milliárd forintot.

 

A szektort a tavalyi évben is a klasszikus spotokból származó bevételek uralták. Ezek a költések tették ki a csatornák reklámbevételeinek 94 százalékát, közel 57 milliárd forintot. A non-spot jellegű bevételek idén 9 százalékkal, 3,7 milliárd forintra emelkedtek, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a hirdetők marketing stratégiájában

– tette hozzá Bindics Judit, az EY kockázatkezelési szolgáltatásokért felelős vezetője.

Címkék: média reklám meme EY

A Lidl 210 tonnával csökkenti műanyag-felhasználását

2 napja

A már bejelentett intézkedések mellett csökkenti a műanyag-felhasználását az év végéig a saját márkás ásványvizek PET-palackjainak súlycsökkentésével, továbbá műanyagcsomagolásának visszaszorításával.