2013. május 08.

Visszaestek a gyógyszeripari promók

A megkérdezett szakmabeliek majd fele azt várja, hogy bizonyos cégek ki is fognak vonulni a magyar piacról.

A megkérdezett szakmabeliek majd fele azt várja, hogy bizonyos cégek ki is fognak vonulni a magyar piacról.

Látványosan visszaestek a gyártói promóciós aktivitások az elmúlt két évben, és 2011-hez képest mind a házi- mind a szakorvosok körében jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik további csökkenésre számítanak – derült ki a Szinapszis kutatásából, melyet a cég a Drportal.hu zárt orvos szakmai portállal együttműködésben készített.

A kutatócég mérései alapján már 2 éve, az egészségpolitikai változások "kezdetén" is az orvosok 40 százaléka állította biztosan, további 47 százalékuk pedig valószínűsítette, hogy a feléjük irányuló gyógyszergyári aktivitások, támogatások csökkennek majd a jövőben. Az idei felmérés eredményei tovább erősítik ezt a vélekedést: jelenleg 63 százalék azoknak az aránya, akik teljes mértékben, 30 százalék pedig azoké, akik inkább egyet értenek ezzel az állítással.

Az orvoslátogatások számának csökkenését már két éve is a szakma 80 százaléka jósolta, a a mostani válaszok alapján közel 70 százalékuk további visszaesést vár. 42 százalék szerint jelentősen megritkultak a személyes találkozások, és hasonló a helyzet a szakmai folyóiratok támogatása vagy a kórházi kedvezmények tekintetében is. A szakmai rendezvények támogatása csökkent a legjobban: 10-ből 9 orvos érzékeli ezt. Jelentősebb növekedés egyedül az internetes kapcsolattartás intenzitásában figyelhető meg: közel minden második orvos érzi úgy, hogy aktívabbak a cégek ezen a területen.

Összességében a háziorvosok körében magasabb (62%) az aktivitások mérséklődését észlelők aránya, mint a szakorvosok esetében (47%). A felmérésben részt vevők 46 konkrét gyártót neveztek meg, akik esetében érezhető mértékű a csökkenés.

A felmérés szerint közel minden második szakmabeli (45%) maximálisan meg van győződve arról, hogy egyes gyártók ki fognak vonulni Magyarországról, 41 százalékuk pedig valószínűsíti ezt. Az egyet értők tábora összességében 2011-ben is hasonló volt.

A Szinapszis 2011-ben és 2013-ban vizsgálta az orvosok témával kapcsolatos véleményét. A kutatások módszertana mindkét esetben online kérdőíves megkérdezés volt, két éve 861, idén 427 kitöltővel. Mindkét esetben a válaszadók kb. háromnegyede különböző területeken dolgozó szakorvos, egynegyedük alapellátásban dolgozó háziorvos.

Influencerek, akik saját márkát építettek

3 órája

Az ISAAN, a My Love Shop és a Nini Molnar Bags sikerének egyik titka, hogy népszerű influencerekként betekintést nyújtanak oldalaikon a stílusukba, kedvenceikbe, divat és beauty tippjeikbe, valamint legújabb kollekcióikba.