2012. november 27.

Vodafone Diákverseny

Lezárult a Vodafone egyetemistáknak és főiskolásoknak meghirdetett kreatív versenye.

Lezárult a Vodafone egyetemistáknak és főiskolásoknak meghirdetett kreatív versenye, melynek kapcsán a megújult VitaMax Tuning tarifa népszerűsítésére várták a jobbnál jobb ötleteket. A végső megmérettetésen végül nyolc csapat mutathatta meg kreativitását a szakmai zsűrinek.

A Fogasház Romkocsmában megrendezett kétnapos workshop keretein belül rengeteg gyakorlati tudással gazdagodtak azok a fiatalok, akiket kiválasztottak a Vodafone Nagy Ötlet kreatív diákverseny döntőjébe. A cél a Vodafone Vitamax Tuning - vagyis a 26 év alattiaknak szóló – feltöltőkártyás tarifa kommunikációjának teljes kidolgozása volt.

Az első nap a fiatalok inspiráló előadásokat hallgathattak végig a Leo Burnett és a Mito kreatív szakembereitől, majd a brief meghallgatása után minden csapat pár órás alkotói szünetet kapott, másnap délelőtt pedig már art directorok segítségével öntethették vizuális formába az ötleteiket. A szakmai zsűri végül a JackFlash pályázatát találta a legjobbnak, így a csapat munkája az egész országban látható lesz. Az országos bemutatkozón túl mindegyikük egy-egy VitaMAX Tuning tarifával ellátott, csúcskategóriás Samsung Galaxy S III-al is gazdagabb lett, melyet a Vodafone fél éven át havonta 5 000 Ft-al tölt fel nekik.

Emellett a workshop összes résztvevője személyre szóló ajánlólevelet kapott a zsűri tagjaitól – többek között Goda Krisztina rendezőtől, Farkas Vilmostól, a Leo Burnett kreatív igazgatójától és Dobó Mátyás bloggertől.

A Vodafone számára kiemelten fontos volt, hogy azok munkájára is adjon visszajelzést, akik nem jutottak tovább a workshopra, így a beérkezett anyagokat értékeléssel együtt a www.vodafone.hu/nagyotlet oldalon lehet megtekinteni.

 

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2 napja

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.