2012. november 08.

e-Otthont álmodott az Allianznak a Grey

Az érdeklődők körbesétálhattak és megnézhették, hogy egy lakásban milyen veszélyforrások leselkedhetnek.

A Grey/ G2 által megálmodott és az Allianz biztosító számára kivitelezett e-Otthonban az érdeklődők körbesétálhattak és megnézhették, hogy egy lakásban milyen veszélyforrások leselkedhetnek.

Újszerű módon népszerűsítették az Allianz biztosítási megoldásait a budapesti Erzsébet téren berendezett e-Otthonban, ugyanis a betérők interaktív módon tájékozódhattak az esetleg előforduló káreseményekről.

Legyen szó egy a tűzhelyen felejtett edényről, egy ablakon berepülő focilabdáról, a helyszínen biztosított táblagépen élethű animáció mutatta meg, hogy mi is történhet ilyenkor. Az otthonban nem csak a veszélyforrásokra hívták fel az odalátogatók figyelmét, de az érdeklődőket hasznos tanácsokkal is ellátták arról, hogyan érdemes mindezeket megelőzni.

A kezdeményezés célja, hogy az emberek az otthoni veszélyforrások ismeretében elővigyázatosabbak legyenek a mindennapokban.

A biztosító komplex kampányának minden eleméért a Grey/ G2 ügynökség felelt, akikkel már 2008 óta dolgoznak együtt. A mostani megbízatás az out-of-home installáció kivitelezése mellett klasszikus reklámokat, hirdetéseket, Facebookos applikációt és digitális fejlesztést is magában foglalt.

Az e-Otthon tegnap este zárt be. Arról, hogy esetleg később más városban is felállítják-e, egyelőre nem tudni.

Címkék: grey allianz

670 millióra bírságolták a Telekomot

4 órája

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival - írják a közleményükben.

Változatlan bevételre számít az idén a Magyar Telekom

5 órája

Nagyjából változatlan árbevételre számít a Magyar Telekom idén és jövőre - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a cég éves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.