Megvan Az Év Terméke Díj zsűrije

Megvan Az Év Terméke Díj zsűrije
A zsűri elnöke Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára lett, tagjai pedig az FMCG piacon jártas, márkafüggetlen szakemberek, üzletemberek.

Összeállt a nálunk idén rajtoló Az Év Terméke Díj hazai zsűrije. A testület elnöke Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára lett, tagjai pedig az FMCG piacon jártas, márkafüggetlen szakemberek, üzletemberek. Az ő feladatuk az lesz, hogy a november 25-ig tartó nevezés nyomán előszűrjék a termékeket, amelyek ezt követően kerülnek a fogyasztói szavazásra.

"A válság nem kíméli a hazai FMCG-cégeket sem. Számos probléma sújtja az ágazatot, a forgalom csökkenésétől kezdve a csökkenő márkahűségen át az újabb és újabb adóterhekig, ám a vezető márkák egyelőre tartják pozíciójukat. A következő években kulcskérdés lesz a fogyasztói bizalom. Egyre kevésbé működik a hagyományos 'márkavezetés', egyre erősebb lesz a fogyasztói részvétel és kontroll. A gyártóknak és kereskedőknek szorosabbra kell fűzniük együttműködésüket a vásárlókkal. Ezért is tartom jó kezdeményezésnek a Product of the Year programot, amelyben közvetlenül a fogyasztók mondanak véleményt az új és valóban innovatív termékekről" - mondta el Fekete Zoltán.

A zsűri tagjai:

  • Fekete Zoltán (elnök) - Magyar Márkaszövetség, főtitkár
  • Antal Erzsébet - Nobel Management Consulting, partner
  • Folláth Györgyné - Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége, főtitkár
  • Hermann Zsuzsa - Trade Magazin, főszerkesztő
  • Keresztesi Péter - Szuperinfó Média Kft., ügyvezető
  • Kozák Ákos - GfK Hungária, ügyvezető
  • László Csaba - KPMG partner
  • Martinkó József - Trendguide.hu, főszerkesztő, designkritikus
  • Novák Péter - Origo, vezérigazgató-helyettes
  • Dr. Serényi János - Értéktrend Kft., ügyvezető
  • Simon Zsolt - TV2, vezérigazgató
  • Dr. Szabó Gábor - Magyar Innovációs Szövetség, elnök, Szegedi Tudományegyetem, rektor


Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód