A szemkamerás kutatások terén erősít a Szinapszis

![]() |
| Szemüvegbe épített kamera |
A trendek azt mutatják, hogy mostanra megszűnni látszik a hőtérképes ábrázolások, illetve az ezen alapuló elemzések egyeduralma a szemkamerás kutatások szegmensében - ez volt az egyik fő tanulsága az idén júniusban megrendezett EyeTraxUX2011 konferenciának.
Az eseményt a szemkamerákat és szemvezérelt eszközöket gyártó Tobii jegyezte, s fő fókuszát a felhasználói élmény, illetve a web usability kutatások ennek támogatásában betöltött szerepe adta.
A konferencián elhangzott: a klasszikus hőtérképes kutatások mellett mind inkább előtérbe kerülnek a konkrét marketinglépéseket meghatározó és támogató kreatív és szexi kutatási megoldások.
A magyar kutatócégek közül a konferencián járt a Szinapszis, melyet Bán Csilla kvalitatív igazgató képviselt. Ennek apropója az volt, hogy a cég a jövőben még inkább fóuszál a szemkamerás kutatásokra.
A Szinapszis 2010 eleje óta használ monitorba épített szemkamerát web usability kutatásokra, illetve kreatívtesztekre. A nyáron pedig beszereznek egy szemüvegbe épített mobil szemkamerát is, melyet a Tobii tavaly kezdett el forgalmazni. Ezt leginkább eladáshelyi kutatásokra, a külső helyszíneken történő vizsgálatokra kívánják alkalmazni.




