Marketingszolgáltatói oldalról a Kreatív Vonalak Kft. lett Az Év Marketing partnere 2017-ben, megbízói/ügyféloldalról pedig a Platán Autóház Kft. viselheti Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017 címet. A harmadik Országos Marketinggyémánt Díj pályázat díjátadójának az Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 28. Országos Marketing Konferenciája adott otthont.

Az MMSZ 2015-ben partnereivel együtt alapította az Országos Marketinggyémánt Díjat, amely elsősorban, de nem kizárólag a kis-és középvállalkozások fejlesztésében nélkülözhetetlen marketingtevékenységre kívánja felhívni a figyelmet és a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok népszerűsítésével hozzájárul az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez.

A marketinggyémánt díj megalapításával a szervezőknek többek között az volt a célja, hogy a marketingszakma kisebb piaci szereplőinek is teret adjanak, hiszen a legtöbb szakmai díj elsősorban a nagy ügynökségek és nagy márkák kiváltsága.

„Az MMSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitásoknak is platformot adjon ezzel is támogatva a szolgáltatói oldal legkiválóbb ügynökségeit, megbízói oldalról pedig a marketing-aktív vállalkozásokat, márkatulajdonosokat”

– olvasható a szakszövetség közleményében.

  • a harmadik évben 71 nevezés érkezett a kiírásra 11 kategóriában.
  • kilenc cég egynél több pályázattal nyert marketing gyémántot,
  • míg 16 cég egy-egy pályázattal nyert.

Idén a márkaépítés és az esemény alapú aktivációk kategória volt a legnépszerűbb, amelyre 20 és 14 nevezés érkezett.

Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Marketinggyémánt Díj gyémánt elismerését.

Az idei év fődíjasai:

  • szolgáltatói oldalon a Kreatív Vonalak Kft. lett az egyik fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketing Partnere 2017" kitüntető címet.
A képen balról Sütő Ágnes, MMSZ alelnöke, Nagy Barna a Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője – „Az Év Marketing Partnere 2017” cím birtokosa, Szalkai Réka, a T-Systems Magyarország marketingkommunikáció és kampánymenedzsment vezetője

  • megbízói/ügyféloldalon pedig a Platán Autóház Kft. lett, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017” kitüntető címet.
A képen balról Szalkai Réka, Gégény Norbert a Platán Autóház Kft. reklám, marketing, grafikus vezetője – „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017” cím birtokosa és Sütő Ágnes

 

A Kreatív Vonalak Kft. 10 benyújtott nevezéssel 8 marketinggyémánt díjat nyert el. A Platán Autóház Kft. 4 pályázattal indult, melyből mind a négy részesült marketinggyémánt elismerésben. A pályázat kiírása szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben „Az Év Marketing partnere", és „Az Év Marketingaktív Vállalkozása”.

A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség kiemelt partnerének, a Magyar Telecom jóvoltából. Minden marketinggyémánt díjazott kap egy elektronikus védjegyet, melyet fel tud használni az online és offline kommunikációs tevékenységeik során.

  • idén egy különdíj is kiosztásra került. „Az Év Marketing Nagykövet” különdíjban azon szervezet részesült, amely a legtöbb pályázatott nyújtotta be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végzett. Az idén a Marketing Store Kft. ügynökség kapta meg az „Év Marketing Nagykövet” elismerést.
A képen balról Sütő Ágnes, Kurucsai János a Marketing Store Kft. ügyvezetője, „Az Év Marketing Nagykövet 2017” cím birtokosa és Szalkai Réka

 

A további sikeres pályázókat ezen az oldalon találja.

 

A marketing szakma 2017. november 15-én megtartott első számú konferenciáján három napon keresztül csaknem 100 neves előadótól kaphattak inspirációt a munkájukhoz a résztvevők. A rendezvény három napja alatt összesen közel 700 szakember volt kíváncsi a legújabb marketing trendekre és fedezték fel a marketing valódi világát.

 

A Médiapiac és kiadója, az Observer Budapest Médiafigyelő Kft. a 28. Országos Marketing Konferencia médiapartnere, támogatója volt.

Monostor kezdett Facebook kampányba

1 napja

Kampányukat az Aeffect Communications segíti és Facebook posztok mellett a Forbes decemberi számában a monostor gazdálkodásáról is beszéltek.

Népszerűek a magyar márkamúzeumok

1 napja

A külföldi látogatók folyamatos érdeklődése mellett idén a magyaroknak kínált céges és családi programokkal értek el növekedést a Szamos, a Törley és a Zwack múzeumai.