2017. szeptember 25.

Öt szervezet kapott pro bono segítséget

Ismét felajánlották szakértelmüket az E.ON szakemberei.

Az „E.ON Pro bono” pályázaton kiválasztott öt szervezet részvételével pénteken került sor az egy napos közös munkára, a pro bono maratonra: az alapítványok képviselői és az E.ON szakemberei egy teljes napon keresztül együtt dolgoztak egy-egy olyan projekten, problémakörön, melyhez a nonprofit szervezeteknél nem állnak rendelkezésre a szükséges erőforrások.

„Tapasztalataink alapján a civil szervezetek jelentős részénél hiányosak a fejlesztési elképzelések megvalósítását garantáló szaktudások, melyek egy nagyvállalati tudáspaletta szerves részét képezik. E kihívás megoldásában kiváló megoldást jelent az E.ON pro bono programja, mely intenzív és hosszú távú fejlődési keretet biztosít a kiválasztott szervezetek számára”– jellemzi a kiinduló helyzetet F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója, aki a maraton előkészítésében és megvalósításában az E.ON szakérő partnere volt.

E.ON Pro bono

A programban a következő öt szervezet közérdekű projektjén dolgoztak együtt a civilek az E.ON szakértői csapatával:

1. Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete

2. Kompánia Alapítvány

3. Magyar LEO Egyesület

4. „RÉS” Szociális és Kulturális Alapítvány

5. Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

A pro bono, szakértő önkéntességi napot az öt együttműködés eredményeit bemutató egy-egy prezentáció zárta, ahol a csapatok a kiinduló probléma bemutatásától a közösen kidolgozott megoldási javaslatig ismertették az intenzív maratoni nap végeredményét.

„Végy néhány elkötelezett, jelentős társadalmi célért küzdő szakembert a nonprofit szektorból, kínálj számukra olyan szakmai segítséget, amelyet igényelnek, és figyeld, ahogy a partnerség és az elkötelezettség ereje megmutatkozik. Ez a recept, melyet örömmel adunk át minden érdeklődőnek, hiszen a szakértő önkéntességgel minden szereplő nyer. Önkénteseink szakértelmünkkel segítik a civileket, miközben ők maguk is friss lendületet, inspirációt merítenek az együttműködésből”– mondta el a kezdeményezésről Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing és kommunikációs vezetője.

Címkék: gazdaság pro bono e.on