A kkv-k vezetői még mindig maguk marketingelnek

A kkv-k vezetői még mindig maguk marketingelnek
Többek között ez derült ki a MAMASZ 2010-es nem reprezentatív KKV marketinges felmérésből. Továbbra is az e-mail az elsődleges online eszköz, de a Facebook is gyorsan nyer teret. A guruktól még mindig 73% tanul, ám az első helyen az autodidakta, szakkönyvekre támaszkodó tanulás áll az információ források között.

MAMASZ 1200 fő megkérdezésével végzett felmérést arról, hogy miként marketingeltek tavaly a kis- és közepes vállalkozások. Az eredmények szerint a kkv-k 83 százalékánál még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel. Mindössze 4% alkalmazott külső tanácsadócéget, s csak 1% külső reklámügynökséget.

A 2009-es felméréssel ellentétben 2010-ben már a vállalkozások egynegyede költötte bevétele 5-10 százalékát marketingre. A megelőző felmérésben ez az arány még 21% volt. A megkérdezettek többsége (58%) ugyanakkor még mindig spórol, és a bevételének csupán maximum 5 százalékát fordítja vissza marketingbe.

A cégek marketingjének három fő iránya volt a tavalyi évben: a meglévő ügyfelekkel való foglalkozás (45%), az új piacok felkutatása (44%) és az új termékek fejlesztése (43%). Ezzel ellentétben az idei évet elsősorban a piacok felkutatására szánják a kis- és középvállalkozások (73%).

Még mindig sokan tanulják a marketinget hazai guruktól (73%), ám mostanra az autodidakta módon könyvekből tanulás (75%) vette át az első helyet. Van is mit tanulni, hiszen a megkérdezettek közepesnek vagy annál gyengébbnek tartják tavalyi évi marketingjük eredményeit.

Miközben a neten még mindig az e-mail a legfontosabb eszköz a kvv-k számára, 2010 a kis cégeknél is a Facebook nymulás éve volt. A megkérdezettek 56 százaléka üzleti célokra is használta a közösségi hálózatot. Az internethez kapcsolódik, hogy a kkv-k alapjában továbbra sincsenek megelégedve a saját honlapjaikkal, de kérdés, hogy mit tesznek ez ügyben. Jellemző, hogy a vállalkozások fele marketingkutatás nélkül reméli a változást.

"A magyar vállalkozások kezdik ténylegesen megismerni az offline és online marketing súlyát, fontosságát, amely új kihívásokat és felelősségeket teremt nem csak számukra, hanem a marketing-tanácsadással foglalkozó vállalkozások számára is. 2011-ben a vállalkozások már csak úgy fognak kitűnni az offline, online reklámzajból, ha a sablonos megoldásoktól eltérően kreatív reklámokkal, kampányokkal támogatják kommunikációjukat. Minden eddiginél nagyobb szerepet fog játszani a vásárlási szituációkban a bizalom és az emocionális kapcsolat a márka és a vásárló között" - mondta el a kutatás kapcsán Miklovicz Norbert, a MAMASZ KKV Marketing Felmérés 2010 szerkesztője.

Címkék: kkv


Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód