Csak ideiglenesen nő a hagyományos média

Csak ideiglenesen nő a hagyományos média
Az eMarketer amerikai adatai szerint 2015-ig nem sikerül elérni a 2007-es szinteket. Az olimpia sokat segíthet, de inkább ideiglenesen.

A 2009-es 18,5 százalékos esést követően lassan visszakapaszkodik a hagyományos média az amerikai reklámpiacon - derül ki az eMarketer elemzéséből. A kutatócég szerint tavaly 2,1 százalékkal emelkedhetett az ezen médiatípusokra jutó reklámköltés, amely így 127,2 milliárd dollárt tett ki.

Nem szabad ugyanakkor azt gondolni, hogy innét magától jön a növekedés: 2015-ben 130 milliárd körül költhetnek a hirdetők a hagyományos médiában, ami messze elmarad a 2007-es "békeidős" 165,94 milliárdtól.

A becslést vizsgálva az látszik, hogy a 2012-es olimpia a tavalyihoz hasonló növekedést hozhat, ám aztán inkább stagnálásra lehet számítani. Igaz ez a mintázat a tévére is, amely abban az évben 6,6 százalékkal ugorhat meg, aztán kisebb szinten növekszik a bevétele.

Ezzel együtt - mind fogyasztói, mind hirdetői szempontból - a tévé marad az elsőszámú médium a vizsgált időszakban, melynek a sportesemények mellett az elnökválasztás is sokat segít a bevételek növelésében.

 



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód