2013. április 11.

Ügynökségeket választott a Heineken

A Heineken Hungária négy ügynökséggel dolgozik együtt 2013-tól.

A Heineken Hungária négy ügynökséggel dolgozik együtt 2013-tól.

A megváltozott piaci kihívások miatt kommunikációs szervezetében véghezvitt változásokat követően átalakította és koncentrálta ügynökségi megbízásait a Heineken Hungária. Ez azt jelenti, hogy a márkatulajdonos négy ügynökségre csökkentette kommunikációs partnereinek számát. A változásoktól a közlés szerint minőségi, a korábbinál rugalmasabb és hatékonyabb munkamodell kialakítását várják.

A vállalat kreatív ügynökségi feladatainak ellátásra fél éves együttműködést követően a korábban a Gösser, majd a Heineken márkákra kiírt, több fordulós tenderek nyertesét, az ACG-t választotta. A kiválasztás kritériumai között elsősorban a szakmai felkészültség, a kreativitás, az átfogó stratégiai gondolkodás és az integrált profil szerepeltek, közölték. Az ACG a megbízás értelmében a jövőben teljes körűen, lead ügynökségként felel a Heineken, Gösser, Strongbow Gold, az összes Soproni, valamint az Arany Fácán márkák integrált ATL és digitális felületeken megvalósuló stratégiai kommunikációjának kialakításáért.

A márka PR-feladatok szintén egy kézbe kerültek, ezt a megbízást a jövőben az összes márkán a NeoNoir látja el. Az ügynökséggel 2011-2012 folyamán már több kommunikációs kampányon dolgoztak együtt. A NeoNoir végezte a Strongbow Gold bevezetését, a Heineken Serenade kommunikációját, valamint a Soproni márka Emeljük Poharunkat olimpiai kampányát Az idei évben az eddigiek mellett a Gösser és Arany Fácán márkák PR-kommunikációjának kialakítása is az ő feladatuk lesz.

A Heineken Hungária vállalati kommunikációját az Uniomedia Communications támogatja. A médiatervezési és -foglalási feladatokat pedig a nemzetközi tendernyerést követően minden márkán a Starcom csapata végzi.

"A jelenlegi piaci helyzetben fontosabb, mint eddig bármikor, hogy a legkiemelkedőbb ügynökségekkel dolgozzunk együtt – egy, új, hatékonyabb formában. Olyan ügynökségeket sikerült találnunk, melyek kitűnően egészítik ki egymást szakmailag. Számos kiemelkedő ügynökséggel dolgoztunk együtt az utóbbi években, akiknek nagyon hálásak vagyunk a közösen elért eredményekért" - mondta el Bram Westenbrink marketingigazgató.

Az üzleti titok hatékonyabb védelme?

2018. szeptember 18.

Nem kapott nagy visszhangot az üzleti titok magyarországi újraszabályozása, pedig az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény gyökeresen megváltoztatta az üzleti titokkal kapcsolatos korábbi szabályrendszert.