2012. február 06., hétfő
Dorottya és Dóra

Szerintük a felelősök megbűnhődtek, és megfelelő garanciális elemek épültek a hírelőállítás folyamatába.

Decemberben a Kreatív közterületi piaccal foglalkozó cikkéért ítélték oda az elismerést.

A budapesti Thália Színházzal írt alá stratégiai megállapodást az Alap.

Közös etikai irányelveket fogadtak el a magyar média meghatározó szereplői, akik egyesületet is létrehoznak ezek betartására és terjesztésére.

A művészfilmektől forduljanak a nagyközönséget megcélzó alkotások felé – erre biztatta hazája filmkészítőit a brit kormányfő.

Idén másodszor hirdeti meg a Ringier lapja Az Év Embere díjat, öt kategóriában.

Nem tetszik a hivatalosságnak, ezért zavarják Iránban az al-Dzsazíra vételét. A katari hírcsatorna pedig önfényezésre használja a konfliktust.

Jelentős anyagi támogatást kaphatnak azok az oknyomozó újságírók, akik tényfeltáró cikkek vagy cikksorozatok készítésére vállalkoznak.

Lapunk 10 kérdés rovatának ezúttal Bodoky Tamás tényfeltáró újságíró, az atlatszo.hu főszerkesztője volt a vendége.

Január 9-ével áll fel az új testület, áttekintik a hírgyártási folyamatokat.

Az egyik holland közszolgálati adóra irányította a figyelmet két műsorvezetőjük ötlete. Csakhogy a cégnek nem tetszett a dolog.

A mozifilmekre is kiterjesztheti az amúgy sem valami laza tartalom-ellenőrzést a kínai kormányzat, amely felfigyelt az üzletág szárnyalására.

Új tévédíj-rendszert vezetnének be a finn pártok. A rendszer révén elkerülhető lesz, hogy bevezessék az állami finanszírozást.

Közönségarány-növekedési rekordot mondhatott magáénak az elmúlt hónapokban a brit közszolgálati médiatársaság arab nyelvű adása. Az ok a ″tavasz″.

Lásson tisztán a világ, milyen hely is valójában Európa. Ehhez kíván hozzájárulni a külföldet megcélzó német közmédium, a Deutsche Welle új projektje

Ilyen kampánymegbízást rég nem láttak Európában. A fegyverhez nyúló vidékeken viszont a szó szoros értelmében életet menthet a reklám.

Celebek és az olvasók is leadhatták megunt ruhadarabjaikat, melyek eladásából divattervezőket és rászorulókat támogatnak.

Nem szájmarketing, nem bulvár, nem Facebook poszt, mégis izgalmas a cégeknek ez a 40 ezer éves ″műfaj″, derült ki az Országos Marketing Konferencián.

A számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdai ülésén döntött az NMHH jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat benyújtásáról.

Korábban nem támogatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), most rögtön gyémánt fokozatú támogató lett az ingyenes napilap.

Nemzetközi offenzívába kezd jövőre a kínai közmédia-konglomerátum. A CCTV az ország tengerentúli befolyását akarja növelni.

Idén meseolvasásra bíztatott a társadalmi célú megakampány. Most kiválasztották a 2012-es témát is.

A születésnapi szám hirdetési bevételének 10 százalékát ajánlották fel a gyermekmentőknek.

Az alapító szerint az év végére elfogy a pénzük az amerikai pénzügyi szolgáltatók ″blokádja″ miatt.

Az ifjabb Murdoch a telefonfeltörési botrány miatt kerül egyre nehezebb helyzetbe, de egyelőre nincs napirendebn a lemondása.

A Sakkom Interaktív és a KutatóCentrum felmérése szerint a lényeg a gyors és korrekt tájékoztatás. A közleményben szereplő cég fontos szempont.

A digitális világ aktuális buzzwordjeit kevéssé értjük, és gondjaink vannak a megfelelő alkalmazásukkal - derült ki Andy Cameron előadásából.

A férfit gyakorlatilag tíz éve bebörtönözték, azt sem tudni, hogy egyáltalán él-e még.

Szeptember 30-ig várják a nevezéseket a pályázatot kiíró szervezetek. A díj idéntől Kovács Attila nemrég elhunyt újságíró nevét viseli.

Az Európa Tanács és a European Youth Press közös sajtódíját kapták videó újságírás kategóriában a spektrumos műsor riporterei.
Közösségi Média