Haraszti: példátlan törvény

Haraszti: példátlan törvény
Az egykori szamizdatos ellenzékiből szabaddemokrata képviselővé, később médiakurátorrá, majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (előző) sajtószabadság-felelősévé előlépett Haraszti Miklós szerint példátlan az a médiaszabályozás, amelyet bevezetne a kormányoldal. Mint mondja, nem csupán az Unióban, de tőlünk keletre sincs ilyen precedens. Első számú főbűnként az alaptörvény megváltoztatását említi.

"Ilyen igazgatási piramis csak tőlünk keletre létezik, Oroszországban RoszKomNadzor, másutt Minyisztyersztvo Informacii néven. Az új médiaszabályozás voltaképpen az orosz rendszer lemásolása, de bizonyos tekintetben még a Putyin által létrehozott rendszer is liberálisabb, mint az, amelyet most készül véglegesíteni a magyar parlament" - állítja az Élet és irodalom hasábjain most megjelent interjúban.

Mint mondja, ez a csomag az északi féltekén fellelhető szinte összes sajtóelnyomó szabály elegye, „egy anti-izlandi gyűjtemény”. Az interjúban a mostani kormány eljárását azzal a másfél évtizeddel ezelőtti esettel veti össze, amikor az MSZP-SZDSZ-kormánynak szintén kétharmada volt, de "forradalom" helyett kétévi szakadatlan tárgyalásban felsorakoztatta a törvény mögé az MDF-et és a Fideszt is.

Első számú főbűnként az alaptörvény megváltoztatását említi, mivel így alkotmányos szinten eltörölték az "információs monopóliumok megakadályozásának", vagyis a pluralizmus biztosításának állami kötelezettségét, s ráadásul kifejezetten pluralizmusellenes szabályokat írtak bele a szakaszba. „A jövendő Magyarországán immár nem lesz automatikusan alkotmánysértés a pluralizmus gyakorlati hiánya, de még a kormányzat esetleges információs teljhatalma sem” – jegyzi meg. Mindezt megtoldja azzal: a volt Szovjetunió számos államában „látszólag sok kézben van a sajtó, mintha csak szabadság volna, de a tájékoztatási monopólium fekete-fehéren a kormányé”.

 



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód