Közönségfilmet Britanniának!

Közönségfilmet Britanniának!
A művészfilmektől forduljanak a nagyközönséget megcélzó alkotások felé – erre biztatta hazája filmkészítőit a brit kormányfő.

David Cameron napokkal azt megelőzően beszélt erről Pinewoodban, a szigetország évi négymilliárd fontot megpörgető filmgyártásának központjában, hogy nyilvánosságra hozzák a kormányzati szakstratégia felülvizsgálatára tett szakértői javaslatcsomagot. A kormányfő arra hívta fel a filmeseket, hogy készítsenek több "kereskedelmileg sikeres alkotás", konkurenciát adva ezzel Hollywoodnak is.

A szaksajtó szerint A király beszéde lebeghet a brit kormányzat tagjainak szeme előtt előképként. Az alig kilencmillió fontból forgatott alkotás mintegy negyedmilliárdos bevételt hozott – valamint négy Oscar-jelölést. Tavaly 1,2 millió font volt egy brit film átlagos költségvetése – 2003-ban viszont még két és félszer ennyiből dolgoztak.



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód