Még nevezhetnek a legjobb IT-újságírók

Még nevezhetnek a legjobb IT-újságírók
Szeptember 30-ig várják a nevezéseket a pályázatot kiíró szervezetek. A díj idéntől Kovács Attila nemrég elhunyt újságíró nevét viseli.

Szeptember 30-ig várja a jelöléseket az Az év informatikai újságírója címre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége és az Informatika a Társadalomért Egyesület.

A díj idéntől a közelmúltban elhunyt újságíró, Kovács Attila nevét viseli. A 80-as évek elején kezdte újságírói pályafutását a Számítástechnikánál, ahonnan a Computerworld Informatika Kft.-hez igazolt. Alapító tagja a Prím Kft.-nek, szerkesztette és kiadta a nyílt rendszerekkel foglalkozó OpenX hírlevelet és a telekommunikációról szóló TávLapot. Ezt követően a Monitor hetilap főmunkatársa lett, 1996 óta pedig a Prím Online hírportál vezető szerkesztője volt.

A jelöléseket az NJSZT honlapján keresztül tehetik meg szakmai szervezetek, olvasók és újságírók. A díjat a 2011. november 24-én, az V. Digitális Esélyegyenlőség Konferencián adják át. A díjazott személyéről szakmai zsűri dönt, melyet Bőgel György, Lenhardt Anita, Mester Sándor, Miltényi Gábor, Papp Péter, Dr. Rétfalvi Györgyi és Sali Róbert alkot.



Hozzászólok
0 hozzászólás
 
Szóljon hozzá Ön is!

Beléphet Facebook e-mail/jelszó párosával is,
ez esetben az ott megadott adatai (név, fotó) jelenik meg.

Facebook profilommal szólok hozzá

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Ide írhatja a hozzászólása szövegét:

Kérjük, írja be a képen látható szöveget:
Új ellenörző kód